Beválogatás Szegeden percről percre

Beválogatás Szegeden percről percre

2019. március 16. a szegedi Beválogatás második napja

7.45 – 9.00 Megkezdődött a regisztráció. A Szegedi Közösségi Ház szeretettel várja az újabb jelölteket.

9:00 – 10:00 A regisztrációt követően dr. Radoszáv Miklós operatív igazgató és Martincsek Béla Zoltán mentor köszöntötték a jelenlévő szülőket, gyerekeket és bemutatták a megjelent kollégákat és diákokat. Ezután a jelöltek tesztírásra mentek és az Alapítvány Gyermekparlamentjének vezetője Patyi Izabella, illetve Sebők Marcell, Feil Gergő, Gábor Bence és Kovács Dániel mutatták be a szülőknek az Alapítvány működését.

10.00 – 11.00 A kaposvári és a pécsi kollégák egy izgalmas drámafoglalkozást tartottak a szülőknek, miközben a gyerekek megírták a szövegértés teszteket.

 

11.00 – 12.00 Elkezdődött a gyerekek drámafoglalkozása. Egyedül és közösen, csapatban oldhattak meg vidám, játékos feladatokat.

Igazán különleges ez a beválogatás, mert Erdélyből, Kovászna és Hargita megyéből is érkeztek munkatársak, hogy segítsék a munkánkat.

13.00 Az ebéd után megkezdődtek a személyes interjúk ahol a gyerekek megmutathatták tehetségüket, eddig elért eredményeiket.

17.00 A szegedi beválogatás véget ért. Köszönjük mindazoknak, akik megtiszteltek minket jelenlétükkel!

GALÉRIA

2019. március 15. a szegedi Beválogatás első napja

7.45 – 9.00  A szegedi Közösségi Házba folyamatosan érkeztek a gyerekek és a családok, elkezdődött a regisztráció.

9.00 – 10.00  Martincsek Béla Zoltán a Közösségi Ház mentora és dr. Radoszáv Miklós, az Alapítvány operatív igazgatója  köszöntötték a megjelent szülőket és gyerekeket. A köszöntő és a kollégák bemutatása után a jelöltek matematika tesztírásra mentek, ezalatt Sebők Marcell, Vugernicsek Zsolt és Kovács Dániel a Szegedi Egyetem hallgatói és Patyi Izabella a Gyermekparlament elnöke bemutatták az Alapítvány mindennapjait és működését.

10.00 – 11.00 Amíg a szülők egy vidám drámafoglalkozáson vettek részt, addig a gyerekek megírták a szövegértés teszteket.

11.00 – 12.00 Elkezdődött a gyerekek drámafoglalkozása, mely során játékos feladatokon keresztül jobban megismerkedhettek egymással.

13.00 Az ebédszünet után elkezdődtek a személyes interjúk, a gyerekek bemutatták egyéni portfóliójukat, eredményeiket.

17.00 A beválogatás első napja befejeződött. Köszönjük mindazoknak, akik megtiszteltek minket jelenlétükkel!