„Bezárt Tavasz”

„Bezárt Tavasz”

2020. június 1. a naptári nyár első napja a Csányi Alapítvány „Bezárt Tavasz” alkotói pályázatának lezárásával köszöntött ránk.

Végül 550 alkotás érkezett határon innenről és túlról :-).

Megtiszteltetés számunkra, hogy éltetek az általunk felkínált lehetőséggel és elküldtétek alkotásaitokat.

Egyéni és csoportos alkotók, gyerekek, felnőttek komoly, komolykodó, vidám, vidámkodó, vicces és mosolyt csalogató művekkel mutattak, a világot sakkban tartó és mattot adni szándékozó COVID-19 vírusnak, egy nagy fityiszt.

Mert miközben betartották a védekezés szabályait bebizonyították a költővel szólva „az élet szent okokból élni akar…”

Ahogy múltak a napok egyre több a létezést igenlő vers, fotó, rajz, festmény, szavalat, videóklip, zenei produkció érkezett az Alapítványi felületre újabb és újabb jelét adva a pályázók tehetségének, kreativitásának. Minden nap feszülten vártam a pályázati felület frissítését – amiért nagy köszönettel tartozunk Bálint-Orsós Andrea mentornak – hogy „birtokba” vehessem a legfrissebb pályaműveket.

Nagy örömet okozott nekünk a pályázat kiíróinak, mert bár évek óta ismerjük egymást, mégis sikerült meglepetést okoznotok eddig „eltitkolt” tehetségterületeitek felmutatásával.

Az alkotás remélem önmagában is örömet okozott Mindannyiótoknak.

Azért, hogy ez a nagyszerű teljesítmény ne érjen itt véget, tervezzünk a beérkezett alkotásokból egy online és később egy nyomtatott kiadványt, valamint amennyiben a járványügyi korlátozások fokozatos feloldása lehetővé teszi találkozunk az Össz-művészeti táborban Sarlóspusztán és Erdélyben az Idegennyelvi és Alkotótáborban.

Mindezek előtt azonban indítunk egy közönségszavazást, mely alapján a közönségdíjas alkotásra is fény derül. A közönségszavazásban a pályázatot benyújtó személyek vehetnek részt. Minden pályázó egy közönségszavazattal rendelkezik. A szavazatot a maradjotthon@csanyialapitvany.hu email címre várjuk a pályamű pontos beazonosításával. A szavazatok leadására 2020.06.09. éjfélig van lehetőség.

Addig is bíztatok mindenkit ne hagyja abba az alkotást. Kísérletezzen, keresse önmagát. Az alkotás segít megérteni a világot, kiteljesíti a velünk született tehetséget.

 

Üdvözlettel:

dr. Radoszáv Miklós

operatív igazgató