Boeing, Boeing

Boeing, Boeing

A mai napon (január 14-én) ellátogattunk a budapesti Thalia Színházba, ahol megnéztük a Boeing, Boeing című vígjátékot. Ezt a színházjegyet nyertük az Életútnapon bemutatott ” Ilyenek is voltunk” című kisfilmünkért. Az előadás nagyon szórakoztató és izgalmas volt, mert az alaptörténet egy féfiről szólt, akinek egyszerre három menyasszonya volt. Mivel légiutas kísérők voltak, ezért sosem találkoztak egymással, mert a főszereplőnek mindig pontos terve volt arról, hogy éppen melyik menyasszonyával lesz. Egy váratlan fordulat következtében a férfi terve megdőlt, és csak egy hirtelen felbukkant, régi barátjára számíthatott, hogy megoldják a zűrös szituációt. Összességében, végig lehetett nevetni az előadáson, hiszen tele volt humorral. Köszönjük szépen az Alapítványnak ezt a remek lehetőséget!

Perjési Dorina, első éves turizmus és vendéglátás szakos hallgató, Szeged 1-es csoport