Családi nap a jókedv jegyében

Családi nap a jókedv jegyében

„A vírushelyzet során bevezetett intézkedések miatt egyikünk sem gondolta volna, hogy mindezek ellenére az egyik legjobb családi napon vehetünk részt szeptember 19-én. A mi kis napunkat Kaposvár mellett egy kis faluban, Hajmáson tartottuk, de nem akármilyen helyen! A Zselicvölgyi Szabadidőfarm szolgáltatott a ,,rendezvényünknek” helyet, ami széles körben is nagyon híres arról, hogy milyen jól lehet érezni magunkat ott. Hát, mi is kipróbáltuk, és azt kell mondanom, mindannyian élveztük az ott töltött időt! A hamisítatlan vidéki, de mégis modern stílusú Farmon először egy nagyszerű ebédet fogyasztottunk el, majd a vendégházak melletti tó partján telepedtünk le takarókra.

Ezután kipróbáltuk a bowling-pályát, ahol biliárd és csocsóasztal is várt minket. A szülők kávézhattak, beszélgethettek vagy kedvük szerint játszhattak is velünk. Nagy küzdelmek közepette Sárközi Petiről derült ki, hogy egy bowling-bajnok veszett el benne, de mi is nagyon élveztük a játékot. Mentorunk, Sasa (az Alapítványunk nevében) egy fagyira hívott meg bennünket, ami az izzasztó játékok után nagyon kellemesen frissítőnek hatott.

Néhányan a lovakkal és más állatokkal teli területet fedezték fel, mások társasoztak, beszélgettek vagy tollasoztak. A ,,társasjáték-pléd” órákon át nevetve és egymással összedolgozva játszott és szórakozott. Bár a tollashoz a szél ritkán akart megállni, mindenki megtalálta azt, amiben a legjobban érezte magát. Összességében egy csodás délutánt töltöttünk együtt, és csak azt kívánom, hogy legyen még sok ilyen! Köszönjük! A galériában szívesen nézegetjük az ott készült fotókat.” Pretz Jázmin Kaposvár 2-es csoport

„Régóta nem voltam ilyen nyugodt és szép környezeteben. A mindennapi rohanásból kiszakadva végre volt időnk nekünk, szülőknek is jót beszélgetni, játszani és élvezni a kora őszi napsütés adta meleget.” Vili Veronika, szülő

„Az eddigi családi napok mindig nagyon jó hangulatban teltek. Általában saját magunk készítettük el az ételeket, sütöttünk – főztünk. Mindig volt mód valamilyen jó kis kreatív alkotásra is. A játék sem hiányzott soha. A Zselic szívében megbújó gyönyörű természeti környezetben lévő Zselicvölgyi Szabadidőfarm komoly ígéretet jelentett, hogy minden egyedi lesz. S nem csalódtunk. Célunk idén olyan családi együttlét létrejötte volt, ahol elsődleges az egymásra figyelés. Úgy vélem, sok tekintetben célba értünk. Az egymásra hangólódás és figyelés teljességében bizonyára. Az idei családi napunkról a következő szavak jutottak eszünkbe: nyugalom, csendesülés, kényeztetés, gondoskodás, bizalom, nevetés, öröm, játék, felszabadultság, igazi csapat! Nagy köszönettel tartozunk az Alapítványnak, hogy mindezt megélhettük, és egy igazán lélekmelegítő napot tölthettünk együtt. Kellett ez nagyon a mostanság zaklatott hétköznapokban.” V. Sárközi Angéla, mentor