Családi Nap a Mohácsi gólyáknak

Családi Nap a Mohácsi gólyáknak

„A mai napon került megrendezésre a Mohács 1-es csoport új tagjainak első Családi Napja. Először a gyerekek egy kört alkotva bemutatkoztak és elmondták kik kísérték el őket. Ezután kezdődtek az izgalmas játékok-szülőknek és gyerekeknek egyaránt-, amelyeket mi, “régi” csoporttagok tartottunk: a testvéreknek lehetőségük volt kiélni kreativitásukat a kézműves foglakozáson, ahol karkötőt készíthettek, valamint színezhettek és rajzolhattak, a nagyobbak és a felnőttek különböző ügyességi játékokban vehettek részt. A sportolás kedvelőinek – igaz a szemerkélő eső kicsit megnehezítette – lehetőségük volt focizni, ping-pongozni és tollasozni is. A játékok alatt a jókedv és a közösségépítő erő végig jelen volt, mindenki próbált minél több új tagot megismerni, hogy az elkövetkező években könnyebben menjen a közös munka. Az egész nap vidám hangulatban telt, amelynek zárása egy közös ebéd volt. Köszönjük szépen az Alapítványnak ezt a felejthetetlen napot, hogy lehetőségünk volt megismerni egymást, illetve egy élménydús napot eltölteni együtt.” Balog Teréz Hanna és Szép Hanna, 1-es csoport

GALÉRIA