Családi Nap a Nagybajomi 1-es és 3-as csoportban

Családi Nap a Nagybajomi 1-es és 3-as csoportban

Szeptember 17-én tartottuk meg a Nagybajomi Közösségi házunkban a szülői értekezlettel egybekötött családi napunkat. Eredetileg a somogysárdi halastó partján szerettük volna megtartani a közös együttlétünket. Készültünk logikai feladatokkal, családi produkcióban madárodú készítéssel, közös ebéddel.

Sajnos terveinket a rossz idő teljesen átszabta, ezért alkalmazkodnunk kellett az időjáráshoz és egy szerényebb programot kellett megvalósítanunk. Mialatt a szülőkkel komoly dolgokról beszélgettünk, addig a legkisebb testvérek is megtalálták a számukra leginkább érdekes játékokat. Megbeszéltünk az elmúlt év történéseit és a szülők bepillantást kaphattak – kisfilmek segítségével – a táborainkban zajló közös munkáról, szórakozásról. A jó hangulatról, a sok-sok segítségről, a finom ebédről önkénteseink, szülők és egyetemista gyerekeink gondoskodtak.

Szó esett a következő félévünk történésiről is. Megbeszéltük a fejlesztőórákat, a közös programjaink időpontjait. A gyerekek és a szülők kellőképpen motiváltak a elkövetkezendő feladatokra is. Melyek lesznek ezek? Tovább szeretnénk mélyíteni tudásunkat a Delta projektben. Nagyon megtetszett a gyerekeknek és szeretnénk tovább tanulni a természetfotózást, az élményfestést. Szeretnénk összegezni felhalmozott természetismereti tudásunkat is az egyetemistáink és önkéntesünk, Balogh Ádám segítségével.  „Nagybajomi mentorok”