Családi Nap Mohácson

Családi Nap Mohácson

A mai napon, szeptember 12-én tartottuk a Mohács 1 és Mohács 2 csoport közös Családi Napját.

 

Délelőtt 10 órakor gyülekeztünk az Ifjúsági Centrum udvarán és játékos sportvetélkedővel indult a nap, amelyet a gyerekek nagyon élveztek. Ezt követően fakultatív sportolásra került sor. Volt aki focizott, volt aki röplabdázott vagy kosárlabdázott. Nagy örömünkre a szülők is aktívan bekapcsolódtak a játékba. A sportolás mellett Szépné Rappál Tímea szülő irányításával kézműveskedtek a gyerekek, szép őszi ajtódíszek készültek. Az ebédnél közel 90-en ültük körül az asztalokat és fogyasztottuk el a finom babgulyást és az anyukák által készített süteményeket. Jól sikerült napot töltöttünk együtt.