Delta program Nagybajomban

Delta program Nagybajomban

Az elmúlt hétvégén folytatódott a szeptemberben megkezdett Delta programunk, melynek egyik legfontosabb összetevője Balogh Ádám önkéntesünk, aki ismét ellátogatott hozzánk ezen a szép napon. Először a hármas csoport legfiatalabb tagjai oldották a logikai feladatait, majd a délelőtt hátralevő részében az ötödikesek az egyetemistákkal együtt közös csapatokat alkotva azon munkálkodtak, hogyan kell egy közös kirándulást megszervezni.

A következőkben, megkértük a Nagybajom 1-es csoportból Kuckó Nadint, Gyermekparlamentünk Elnökét, hogy az Alapítvány által kiírt Össz-művészeti táborunk pályázati anyagát ismertesse a kicsikkel, mert számukra a tábor és maga a tábori részvétel megpályázásának módja is ismeretlen volt eddig.

 

Kovács Benedekkel, egy új önkéntessel bővült közösségünk. Szeretnénk, ha Benedek a saját tudásával és érdeklődésével gazdagítaná közösségünket, és tapasztalatait megosztaná velünk. Isten hozott közöttünk!

A kötelező homokozás sem maradhatott el hétvégén. A gyerekek minden érettségi tárgyból szerzett ötös osztályzatot, 1db 5ml-es kanál homokra válthatnak be. Már december eleje óta nem mertünk homokot az üvegvázánkba. Ennek is eljött az ideje. Ötöseink száma meghaladja már a 300-at.

Végül pedig a várva várt élményfestés következett. Közkívánatra a szavannák uralkodója, az állatok királya került a vászonra, amelyet a kicsik nagy kedvvel alkottak meg.