Delta projekt

Delta projekt

Az elmúlt hétvégén a Delta projektünk folytatódott. Balogh Ádám önkéntesünk érkezett hozzánk, és folytatta az elmúlt szeptemberben megkezdett munkát.

„ A tavasz beköszöntével (Nagybajom, szombat reggel, -5 fok) egyelőre a Közösségi Házban folytattuk a Delta programot az NB3-as fiatalokkal. Az immár szokásossá váló, egész délelőttöt betöltő foglalkozáson ötvöztük a már ismerős játékokat az újdonságokkal: analóg módon kipróbáltuk az elmúlt időszakban nagy népszerűségnek örvendő Wordle játékot (magyar változata Szózat címszó alatt fut: https://szozat.miklosdanka.com/), majd „logikáztunk” egy kicsit: néztünk IQ teszt feladatot, szabályt kerestünk ott, ahol látszólag összevisszaság van és még franciául is megtanultunk pár állatnevet. Délután Kaposvár felé vettem az irányt, hogy a szombatot teljes mértékben kihasználjuk, és a 8.-os és 11.-es csoportokkal együtt játszottunk néhány órát, ami talán segített kicsit a koncentráció növelésében, a testvércsapatok összeboronálásában, illetve a memória-, és a gyerekek által megálmodott szavakból alkotott Activity variáció segítségével, a kreativitás fejlesztésében is.” Balogh Ádám önkéntes