Dietetikus lettem

Dietetikus lettem

“2021. októberében sikeresen államvizsgáztam a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi karán, ápolás és betegellátás alapszakon, így dietetikus lettem. Az oklevél feljogosít az egészséges és beteg emberek dietoterápiájának megtervezése és az ehhez kapcsolódó egyéb feladatok mellett arra is, hogy akár élelmezésvezetőként dolgozhassak. Már középiskolában tudtam, hogy ezt a szakmát szeretném tanulni, mivel akkoriban az egészségügyi problémáim miatt – sajnos – nagy rálátásom lett e területre is. Az érettségi utáni sikeres egyetemi felvételit követően ugyan 2 évig sajnos passziváltatnom kellett, de az Alapítvány ekkor sem engedte el a kezem, amiért nem tudok elég hálás lenni. A rengeteg támogatás és segítség, amit kaptam minden téren – többek között a különórák, lelki és egészségügyi erősítés következtében sikerült jól venni az akadályokat és túllendülve a nehézségeken lediplomázni. Az idei a 15. tanév, amióta az Alapítvány tagja vagyok és ezen hosszú idő alatt kapott élmények, tudás és fejlődés mind hozzájárult ahhoz, akivé lettem. Nagyon köszönöm és rendkívül hálás vagyok a Csányi Alapítványnak és dolgozóinak, Elnök Úrnak és feleségének, Csányi Erikának, dr. Radoszáv Miklós operatív igazgatónak, mentoraimnak és az összes fejlesztő tanáromnak is – mindezért.” Tischlér Renáta Pécs 1-es csoport Pécsi Tudományegyetem dietetikus hallgató