Digitális oktatás

Digitális oktatás

Az Alapítványi oktatástól nem idegen a digitális oktatás. Már évek óta a nyelvi képzés egy részét ezzel a módszerrel végezzük. A kialakult egészségügyi helyzet miatt támogatottjainknak iskolai szinten is digitális oktatásában kell helyt állniuk. A Csányi Alapítvány a helyzet könnyítése érdekében igyekszik támogatottjai számára olyan eszközöket és feltételeket biztosítani, amik hozzásegítik őket ahhoz, hogy a tőlük megszokott jó színvonalon tudjanak teljesíteni.

„A hirtelen bekövetkezett változásokra nem tudtunk felkészülni, de az Alapítvány, mint mindig, most is mellettünk állt. Kaptam egy asztali számítógépet, amivel minden iskolai feladatomat el tudom készíteni határidőn belül. Eddig az Alapítvány falai között oldottam meg mindent, de most otthonról tudok már kapcsolatot tartani tanáraimmal, mentorommal, társaimmal. Nagyon szépen köszönöm az Alapítványnak, hogy most is segített nekem.” Juhász-Aba Nikolett, Jászság 2-es csoport

„Szeretném megköszönni az Alapítványnak, hogy megkönnyítette a távoktatásban való bekapcsolódásomat ebben a váratlan helyzetben. A tőlük kapott iPad segít az otthoni feladatvégzésben és sikeres felvételit követően az egyetemi éveim alatti minden munkámban.” Nógrádi Nóra, Kaposvár 3-as csoport

„Az új tanulási rendhez alkalmazkodva – mely szerint digitálisan kapunk tananyagot az iskolától – az Alapítványtól kaptunk segítséget. Sajnos nem volt okos eszközünk, ezért a tanuláshoz tabletet kaptunk segítségképpen. Nagyon köszönjük az Alapítványnak, így nem maradunk le tanulásban a társainktól. Tudjuk, ha elakadunk valahol ők mellettünk lesznek, tanácsolnak és segítenek bennünket.” Kovács Bianka és Vanessza, Nagybajom 2-es csoport

„Nagyon szépen köszönjük a Csányi Alapítványnak a számunkra biztosított számítógépet. Ennek segítségével sokkal könnyebben fog menni a tanulás és szüleink válláról is nagy teher jött le. Mentorunk, Andi néni gyorsan felmérte, hogy kinek mire van szüksége annak érdekében, hogy a tanulás otthon is gördülékenyen folytatódhasson. Mi megtesszük a magunkét, szorgalmasok leszünk és állhatatosak.” Kovács Hanna és Kovács Zsolt, Jászság 4-es csoport

„Nagyon hálásak vagyunk az Alapítványnak, mert segítséget nyújtott és így mi is be tudunk kapcsolódni az otthoni tanulásba. Egy tablettel és internet bekötéssel segítettek minket, hogy megvalósulhasson a tanulás. A feltételek adottak, most megtesszük, ami tőlünk telik. Nagyon szépen köszönjük.” Benczenleitner Szebasztián  Mohács 1-es  csoport, Benczenleitner Erika Mohács 3-as csoport

„Nagyon köszönöm az Alapítványnak az új táblagépet. Nem csak az eszköz volt fontos, hanem hogy tudom is használni, így nem maradok le. Eddig az Alapítványban oldottunk meg minden hasonló eszközt igénylő feladatot, hiszen a Közösségi Házban minden adott a számunkra. Ebben az új helyzetben most otthonról fogom a tanulást folytatni. Ezzel tudom megköszönni a nekem nyújtott segítséget.” Jáger Szabolcs, Mohács 1-es csoport

„A tablet segítségével most már én is be tudok kapcsolódni a digitális oktatásba, mert az anyagokat minden tárgyból  az interneten keresztül kapjuk. Ezt a viszonylag új helyzetet eddig az Alapítvány nyelvi versenyén gyakorolhattuk az évek során hónapról hónapra. Jó, hogy nem ismeretlen számunkra ez a munkaforma, de most élesben, jegyekért meg a feladatvégzés. Köszönöm az Alapítványtól kapott eszközt, amit be is üzemeltem, amint megkaptam, hogy nekiállhassak a magyar feladatomnak!” Balog István, Mohács 3-as csoport

„Ebben a válságos időben a családunk, mint sok más család is, nagyon nehéz helyzetbe  került. Milánnak az otthoni tanulás feltételei nem voltak adottak, mert nem rendelkeztünk okos eszközzel, pedig az iskolai feladatok nagy része most online érkezik. Az Alapítvány edzette őket az eltelt években. Tudtuk jó helyen vannak, hiszen a Közösségi Házban minden adott volt ahhoz (mentorok, eszközök, fejlesztők, körülmények), hogy teljesíthessenek. Jó érzéssel tölt el, hogy az Alapítvány most is, mint mindig azonnal a segítségünkre volt. A kisfiam egy tabletet kapott, így már számára is elérhetőek és megoldhatóak a feladatok, amiket kapnak. Ezzel nagyon megkönnyítették a helyzetünket, nem kell törni a fejünket, hogy hogyan és miből és mikor oldjuk meg ezt a helyzetet. Köszönjük!” Möllerné Kovács Eleonóra, szülő

„A kialakult helyzetben való segítségnyújtást nagyon köszönjük. Kislányom, Varga Petra a Kaposvár 4-es csoportba jár, a digitális oktatásra való átállás kicsit zűrösen indult. Nehéz volt hol az egyik gyereknek, hol a másik gyereknek a saját eszközömön keresztül  megnyitni a feladatokat. Nagy segítség, hogy Petra kapott egy tabletet, így ő megfelelően nyomon tudja követni a feladatokat, és időre el tudja végezni azokat.” Varga Beáta, szülő

„2020. március 16-án elkezdődött a távoktatás az iskolákban. Sok kérdőjel volt még bennünk ekkor, hogy ez milyen lesz, de az osztályfőnök mindig tájékoztatott minket. Mi az iskolával a Google Classroomot használjunk, a dolgozatokhoz pedig a Classroom felületét, a Kahootot és a Google űrlapot. A közeljövőben elkezdjük a Meet nevű alkalmazás használatát a magyarórákra, konzultációkra, felelésekre. Az osztálytársaimmal nem annyira kedveljük ezt a digitális távoktatást, vissza szeretnénk ülni az iskolapadba, mivel hiányzunk egymásnak. Ezen kívül sokszor nehezebb így megérteni a tanagyagot, mert a tanárok nem tudják olyan jól elmagyarázni a dolgokat, és így sokszor magunknak kell rájönni, mi hogyan működik. Mondjuk nekem a szakmai óráknál (Jelzési- és Forgalmi Utasítás, vasútföldrajz) nem okoz gondot a tanár hiánya, de az osztály másik részének, akik közgazdasági szakon vannak, gondot okoz.
Az Alapítvány szerencsére most is gondoskodik arról, hogy a nehezebben vehető akadályok legyőzésében segítségemre legyen. Élni is fogok a virtuális korrepetálás lehetőségével, és jó lesz a Google tanteremben az angolt is gyakorolni tovább. Örülök, hogy hallhatom a csoporttársaim hangját angolórán a Hangouts alkalmazásában.
Minden egyes nap visszavágyunk az iskolába, hiányzik a korábbi életritmusom, úgyhogy reméljük, minél hamarabb vége lesz a járványnak.” Dausek Nándor, Kaposvár 2-es csoport