E-segítség

E-segítség

Már több, mint 1 hónapja bezártak az iskolák, egyetemek, és lassan mindenkinek sikerült megbarátkoznia a digitális oktatással járó új rutinnal. Az Alapítványon belül ebben az egyetemisták is igyekeznek a kisebbek segítségére lenni a helyzet megkönnyítése érdekében.

“Ahogy minden rosszban van valami jó, ebben a helyzetben is. Szerintem a Jászság 2-es csoport összetartása erősebb, mint valaha, a fiatalabb és idősebb tagok is tudják, hogy számíthatnak a másikra. Létrejött egy közös csoport, ahol mindenki megoszthatja, hogy milyen problémái akadtak az iskolában, milyen területen lenne szüksége segítségre, aztán közösen találunk rá megoldást. Az online tanításnak megvannak a hátrányai, így érthető, hogy akadnak problémák, a kémia megértését pedig főként nehezíti. Így a kicsiknek mindig rendelkezésére állok, amikor kérdés merülne fel bennük ebből a tantárgyból. Ahogy nekem a kémia, a többi társamnak is megvan a szakterülete, amiből biztos tud válaszolni a kérdésekre. Együtt ezt is átvészeljük, együtt erősebbek vagyunk!” Kovács Viktória, Jászság 2-es csoport, Budapesti Műszaki Egyetem, műszaki menedzser mesterképzéses hallgató

“Az online oktatás sikerességéhez elengedhetetlen az ehhez szükséges elektronikai eszközök megléte, ezért otthon összegyűjtöttem a már nem használt számítógépemet, laptopomat, és eljuttattam azokhoz a családokhoz, akiknek nem voltak ilyen eszközeik, és emiatt a gyerekek nem tudtak bekapcsolódni az online oktatásba. Ezen kívül néhány esetben csak a mikrofon vagy a kamera hiányzott, amelyekből szerencsére szintén találtam párat otthon. Amióta létrejött a közös csoport, többen is megkerestek már a kérdéseikkel az informatikával kapcsolatban, melynek nagyon örültem, mert fontos számomra, hogy ebben a nehéz helyzetben tudásomhoz és lehetőségeimhez mérten segíthessek „csányis” társaimnak.” Balázs Attila, Jászság 2-es csoport, Budapesti Gazdasági Egyetem, gazdaságinformatikai szak

“Izgalmasan és lelkesen telnek a Jászság 2-es csoport próbái, gyakorló órái, konzultációi, természetesen online. Nagy kihívás egy ilyen helyzetben is pozitívnak maradni, de humorral és beszélgetésekkel túl lehet lendülni az esetleges rossz hangulaton, na és persze nem utolsó sorban a zenével. Jelenleg a zenei gyakorló órák és próbák megvalósulásában segítjük a fiatalabb csoporttársainkat Rostás Pistivel. Az Életút Napra készült produkciójukat szeretnénk bemutatni, ezért egyesével készítünk magunkról otthon videókat, amiket egymásnak tovább küldünk. Ez egy elég nehéz feladat, hiszen néhányan még csak 1-2 éve tanulnak zenét és az egymástól kapott anyagra kell dolgozni. Óriási kihívás, hiszen 5-en vagyunk, 5 különböző helyen. Nagyon büszke vagyok rájuk, várom a munka végét, hogy a videókat egy egész produkcióként hallhassam!” Kalla Andrea, Jászság 2-es csoport, Eszterházy Károly Egyetem, gazdálkodás és menedzsment felsőoktatási szakképzés