ECDL felkészítő tábor, Jászberény

ECDL felkészítő tábor, Jászberény

„Elkezdődött  a csoportom számára az ECDL felkészítő tábor, melyet a közösségi házunkban, Jászberényben tartunk. Minden nap 9 kor kezdjük meg a gyakorlatokat, a 7. képszerkesztés modul az utolsó modulunk,  cél a GIMP nevű képszerkesztő program megismerése. Az órák jó hangulatban telnek, vicces képek születnek, és egyre több olyan eszközt fedezünk fel, ami segít az alkotásban, a tervek megvalósításában. A délutáni program keretén belül, a szomszédos  társasjátéktábort látogattuk meg, új és érdekes játékokkal ismerkedtünk az ott lévő gyerekekkel, vidám és mókás volt az ott töltött idő. Érdekes volt, hogy a sokkal fiatalabb gyerekek milyen sok társas szabályát ismerik már, ez által sokat fejlődik a gondolkodásuk is, és mi is szeretnénk elmélyülni ezekben. ” Oláh András Mihály, Jászberény 3-ascsoport

Az ECDL vizsga 7. modul vizsgájára felkészítő tábor nemcsak a GIMP képszerkesztő használatát tanítja meg, hanem fejleszti az összetett számítógépkezelői készségeket, miközben kreatív módon fejezhetik ki magukat a gyerekek. A tábor minden képességre hat – az előre tervezés, a kritikus gondolkodás, a szépérzék és a térlátás is egyaránt fejlesztésre kerül, mind a tanteremben, mind a délutáni programokon.  A képzés pedig hosszútávon is segíti a gyerekeket, akiknek az ECDL vizsga megszerzésén túl további terveik vannak a modullal:

„Egyrészt nagyon érdekes, amit most tanulunk, és nagyon élvezetes az anyag, másrészt ez külön segítség számomra, ugyanis a jövőben szeretnék grafikával foglalkozni, és úgy érzem, hogy amit most tanulunk, az előnyömre várhat az egyetemi felvételik során.” Tamasi Tilda, Jászberény 3-as csoport

„Az ECDL tábor nagyon jó hangulatban telt, jó érzés volt visszaadni a kicsiknek azt a sok segítséget, amit annak idején én is kaptam. A héten változatos programokkal igyekeztünk kizökkenteni a diákokat az informatika világából, így ping-pong és csocsó és e-sport versenyek mellett, moziba is elmentünk, ahol a Minyonok legújabb részét néztük meg. Készítettem nekik Kahoot kvízt, ami az Alapítványnál töltött idejük nagy részét ölelte fel és az ott tanult dolgokat kérdezte vissza, hogy még mindig emlékeznek-e arra, amiket ott tanultak és tapasztaltak. Közkívánatra csütörtök este bent aludtunk a közösségi házban, és közösen készítettünk vacsorát. Pénteken Budapestre a Szépművészeti Múzeumba kirándultunk tömegközlekedéssel, ezzel a környezetvédelmi projekt előtt tisztelegtünk, ami az elmúlt egy év projekt témája volt. Az emeletes vonat mindenkinek bejött, a nagy melegben felüdülés volt a hűs utazás.

A Szépművészeti Múzeumba lépve, mindenki elcsodálkozott milyen gyönyörű és hatalmas belső terek tárulnak elénk, a legszebbnek talán a hetven éven keresztül raktárként üzemelt, most a múzeum egyik legimpozánsabb tere a Román Csarnok bizonyult. A csarnok lenyűgözően gazdag ornamentikáját szimbolikus ábrázolások, életfamotívumok, a halhatatlanságot jelképező pávák, állatövi jegyek egészítik ki. Mindezek után az emeleten megnéztük az európai festőművészet közel 400 évét felölelő kiállítások egy részét, ahol rengeteg értékes kép és szobor látható.  Utána Henri Matisse időszaki kiállítása következett. A több mint 100 művet felvonultató kiállítás bemutatja a művész életművének minden meghatározó szakaszát a fauve periódustól egészen a késői gouache papírkivágatokig, megújuló színakkordok és vonalritmusok váltakoznak életművében, gondolatait és érzelmeit színekkel fejezte ki. Alkotásai közül nekem a legjobban késői fő műve, a vence-i Rózsafüzér-kápolna tetszett, hiszen az egy igazi összművészeti alkotás. Ő rendezte be a teret, ő tervezte meg az oltárt, a kegytárgyakat, a miseruhákat, ő töltötte be fénnyel a teret az üvegablakaival. Érdekesség, hogy először óceániai mintákat akart felhasználni az ablakokhoz, de végül az nem passzolt a templom belsőjéhez, nem voltak jók a fény áthatolásával festett színei. Helyette zöldes üveget használt, de az óceániai minták ki voltak állítva a kiállításon, hogy élőben is megcsodálhassuk őket. Mindenkinek más korszak tetszett jobban a múzeumban, kinek a németalföldi miniatúrafestészet, kinek a barokk pompája tetszett. Hasznosnak találtam ezt az utat, mert a kulturális tájékozottsághoz, alapműveltséghez hozzátartozik a művészetekben való tájékozottság is. Pénteken a 40 fokos hőség ellenére mindenki jól érezte magát, az ECDL tábor lezárult, szeptemberben teszik le a tanulók modul vizsgájukat.” Vig Dávid, Jászság 3-as csoport egyetemista

Melyik Matisse kép volt a legszimpatikusabb a kiállításon?

„Engem az Arc sárga háttér előtt című festmény fogott meg leginkább. Ez a festmény azt bizonyítja, hogy nem kell bonyolultnak lennie valaminek ahhoz, hogy az emberek tetszésüket találják benne. Mindezek mellett a kép remekül képviseli a művész stílusát, letisztultságát.” Szücs Márk, Jászság 3-as csoport

„Először ennek a képnek a színvilága fogott meg, a kékek és a sárgák kiegészítik egymást, jó érzés ránézni az alkotásra. A komplementer színhasználat itt is jellemző, ugyanúgy, mint a többi képein. A feltűnő színek mellett észrevettem azt is, hogy nem térben van a kép, mint ahogy meg is tudtuk, ez szándékos volt. Ez több képén is látszik, mert nem tartotta fontosnak, nem az a lényeg!” Kiss Evelin Éva, Jászság 3-as csoport

„A legőszintébben, nem tudom pontosan mi fogott meg a képben. A kiállítás több más, számomra elbűvölő alkotást tartalmaz, de talán ez, amely közel áll hozzám. A színhasználata tökéletesen kiemeli a fontosnak szánt részeket, és maga, az, hogy nem a legreálisabban ábrázolja a pillanatot is csodás. Választásom oka talán még az lehet, hogy közel áll hozzám a különféle csendéletek alkotása, hisz ez számomra megnyugtató időtöltés. Az előtte lévő korok műveihez hasonlítva hiába nem a legkidolgozottabb, ebben látszik meg azonban a művész valódi alkotói énje.

Matisee különböző motívumokon keresztül mutatta be témák át-és újragondolását. Végig néztük életművét, ahol az idő elteltével újféle színhasználatok jelentek meg. Műveiben láthattuk a tudatos színválasztás és a térbeliség tudatos hiányát. Ahogy egyre jobban teltek az évek egyre jobban láthatóvá vált a kialakult expresszionizmus képeiben. A fauvizmus képviselője volt, ami egy festészeti irányzat. Az 1905-ben a párizsi Salon d’Automne kiállításán bemutatkozott festőcsoport képviselte először. A fauvisták fellázadtak a múlt kultúrája ellen, van Gogh és Gaugin színnel kapcsolatos tapasztalataira alapozva a szín intenzitását tartották a legfontosabbnak. Céljuk az volt, hogy megteremtsék az egyensúlyt a képen, azt, ahogyan ők látják a dolgokat. Az Henri Matisse köré csoportosuló művészek a modern francia festészet kolorista irányzatát teremtették meg, de 1908-at követően csoportjuk feloszlott.” Tamasi Tilda, Jászság 3-as csoport

„Az utolsó kiállítás amit megnéztünk a csoporttal az a Klasszikus Ókor kiállítás volt. Számtalan időszámításunk előtti műtárgyat láthattunk, ókori görög vázákon át római kori mozaikokon keresztül egyiptomi múmiákig. A kiállításon személy szerint az ókori Egyiptom rész tetszett a legjobban, rengeteg ősi leletet, gyönyörű ékszereket, írásos emlékeket, és persze múmiákat, valamint azok szarkofágjait is láthattuk. Rengeteg lélegzetelállító műtárgyat láttunk, a történelem igazi lenyomatai egy helyen számomra nagyon lenyűgöző élményt nyújtottak!” Oláh András, Jászság 3-as csoport