Utolsó ECDL vizsga

Utolsó ECDL vizsga

Kaposvár 2-es csoportja az ECDL utolsó (sokak szerint legnehezebb) moduljából – a weblapszerkesztésből- vizsgázott február 9-én délután. Az eddigi felkészülések eredményesek voltak, hiszen eddig minden modult sikerült „csont nélkül” teljesíteni. Köszönet érte a fejlesztőnknek, Kanalics Gábor tanár úrnak, és nagy köszönet a Csányi Alapítványnak, hogy mindezt lehetővé tette.

A felkészülés nehezebb pillanataiban megfogalmazódott bennünk, hogy miért is lesz szükségünk (na és hol) erre a képesítésre. Antal Dominik, csoporttársam nem késett erre a kérdésre a válasszal: A különböző modulok során használt programok ismerete ma már elengedhetetlen. Szinte az összes munkahely, ha nem is mindent, de az adataik jelentős részét számítógépen tárolják, rendszerezik. Ehhez mindenképp szükséges az Excel és az Access alapos ismerete. Lehet azt mondani, hogy mi messze vagyunk attól, hogy munkát vállaljunk, viszont ezekkel a programokkal nem csak ott találkozunk. Elég az online oktatásra gondolni, házi feladataink nagy részét Wordben kell elkészíteni, ilyenkor nagy segítséget jelent, ha meg tudjuk az elvárások szerint formázni. Tehát pontosan tudom, hogy az itt tanultakat alkalmazni és hasznosítani tudom a jövőben is.” Dausek Nándor, Kaposvár 2-es csoport