Álom ez a nap

Álom ez a nap

„Felfedezni valamit annyit tesz, mint látni, amit mindenki lát, és közben arra gondolni, amire még senki.” Szent-Györgyi Albert

Budapestre kirándult hétvégén a Jászság 3-as csoport. Első utunk a Millenáris Parkban megrendezett Álmok Álmodói című kiállításra vezetett, ahol a történelmileg, szakmailag híres, tudományos és technikai, illetve hasznos magyar találmányokról és feltalálóikról juthattunk fontos információkhoz. Hasonlóan a Planet kiállításhoz, ahol év elején voltunk, ez is mindenkit elvarázsolt, nem győztünk hova nézni, figyelmünket mindig lekötötte valami különlegesség. Említésre került a gépészet, ahol magyar fejlesztésű gépek, járműveket láthattunk, sőt még bele is ülhettünk. Utána következett az orvostudomány, ahol a híres magyar orvosok fejlesztéseit, illetve találmányaikat tekintettük meg, köztük Karikó Katalin koronavírus elleni vakcináját is. A következő az energia szekció volt, magyar tudósok tucatjai értek el világhírű eredményeket ezen a területen, találmányaikkal hozzájárultak a geofizikai kutatások, az energiaátvitel, a víz-, a szélenergia, a bányászat, az olaj-, a földgázfelhasználás, sőt az atomkor vívmányaihoz is. Tovább sétáltunk, ahol a mezőgazdaság témaköre következett, számos fejlesztést láttunk, amiket nekünk köszönhet a nagy világ, majd a telekommunikáció következett, ahol rádióktól, hanggépeken keresztül televíziókig láttuk a magyar nemzet vívmányait. Végül a repülő-, illetve űripar jött, a kiállítás egyik legélvezetesebb része, ahol VR szemüveg segítségével fedezhettük fel a Mars felszínét, a mars-járókat és a krátereket. Mindannyiunknak volt személyes kedvence, ami megragadta a figyelmünket. E kis nemzetnek lélegzetelállító, hogy ennyi briliáns elmét tudhat magának, számtalan tudományterületen! Jó érzés, hogy ilyen módon tudtunk hozzájárulni a nagy világ fejlődéséhez.

 A kiállítás után vacsoráztunk, majd elindultunk a József Attila Színházba, ahol a „Valami bűzlik…” című darabot néztük meg. A darab 16 századi, Shakespeare korabeli Londonban játszódott és egy író testvérpár kalandjait mutatta be, hogy üldözték a sikert, mind ezt csodás dalokkal és humoros formában. A kritikusok és nézők által is az elmúlt négyszáz év leghumorosabbnak tartott musicaljén rengeteget nevettünk. A szóviccek és a színészek játéka emlékezetesek maradnak.

Összességében egy tartalmas nap volt, ahol rengeteget ámultunk és tanultunk. Érdemes volt eljönni, és szívélyesen ajánljuk mindenkinek a kiállítást és a színházi darabot egyaránt! Oláh András Mihály, Horváth Ferenc, Lizakovszky Lili, Orosz Nóra Lili Jászság 3-as csoport