Egy csipetnyi történelem

Egy csipetnyi történelem

A jászok történetei mindig tartogatnak meglepetéseket, hiszen sok monda eredete máig tisztázatlan maradt, így egy-egy régész, muzeológus gyakran hozzáteszi a saját színes kis történetét. Így történt ezen a péntek délutánon is, amikor a Jászság 4-es csoporttal, Sisa Béla műemlékvédő vezetésével ellátogattunk a jászberényi Ferences Templomba, ahol jelenleg felújítások zajlanak. Az 550 éves épület homlokzatának munkálatai során – a tervek szerint – egy gótikus ablak és egy befalazott ajtó is eredeti állapotába kerül vissza. Megtudhattuk azt is, hogy a templomhoz anno Gyöngyössolymosról hozták a bazaltköveket. Érdekesség, hogy idén két templom felújítása is zajlik Jászberényben, hiszen a Nagyboldogasszony Római Katolikus Templomban is nagy munkák folynak és ott emellett ásatások is zajlanak. Ezeket most tervrajzokon nézhettük meg, de később lehetőségünk lesz élőben is megtekinteni. Hábenciusné Balla Andrea mentor

„A mai napon a csoporttársaimmal az egyik jászberényi templomot látogattuk meg. Amint beléptünk az épületbe, gyönyörű ajtókat, ablakokat, festményeket és különféle szobrokat tekinthettünk meg. Ezután besétáltunk a belső térbe, ahol idegenvezetőnk sok érdekes dolgot és régi történetet mesélt el. Több új ismerettel gazdagodtunk, amit nem minden nap hallunk, például a jászok és a kunok életébe is „bekukkanthattunk”. A mai nap sok információt és érdekességet tartogatott. Ezúton is szeretnénk megköszönni Béla bácsi kedves, kis humorral csepegtetett tárlatvezetését.” Simon Ramóna Fruzsina Jászság 4-es csoport