Egymástól tanulni jó!

Egymástól tanulni jó!

“Mai mottónk David Eddings egyik mondata: “Egyetlen nap sem vész kárba, melyen tanultál valamit.” A Jászság 4-es csoport szombati napja (február 6.) ismét hasznosan telt, hiszen a délelőtti informatika foglalkozáson megtanulták a Power Point program használatát, illetve oklevelet szerkesztettek. Kellemes meglepetés ért, amikor e-mailben elküldték nekem a kész munkákat a gyerekek, ami saját ötletük volt. 🙂

Ebéd után játszottunk egy kicsit a szavakkal. A Tál család életéről olvastam a gyerekeknek, majd ezt követően a szövegben található idegen szavak jelentését kérdeztem tőlük. Aki helyesen válaszolt – egy bonbonnal jutalmaztam, így a lelkesedés hatalmas volt. Örömmel tapasztaltam, hogy nagyon sok szót ismertek, illetve tanultak meg ezen a napon. A Tál család története a cikk végén olvasható. Ezt követően Kovács Zsolt tartott csoporttársainak egy hasznos előadást a tablet használatról, a különböző programok kezeléséről. Zsolti profi módon – de emellett humorral fűszerezve – beszélt társainak, akik közben kérdezhettek is. A tartalmas prezentációban minden lényeges információra kitért és bemutatta az Alapítványtól kapott táblagépén az alkalmazások kezelését. Majd tanulópárokat kialakítva egymásnak segítettek a gyerekek, hiszen más-más iskolában tanulnak és emiatt eltérő intenzitással folynak az informatika óráik is.

A nap további részében csoportbontásban dolgoztak tovább a gyerekek. Az egyik csoport elkészítette a következő projektnapra a ppt-jét, míg mások az Alapítvány által kiírt pályázati anyagokat írták meg. A csoport egy részével pedig egy kísérletet készítettünk elő. Szobanövényeket és átlátszó üvegeket hoztak otthonról, melyeket vízbe helyezve, világos helyre tettünk, ahol megfigyelhetjük, hogy mely növények fognak meggyökeresedni. Emellett persze dekorációnak is nagyon szépek a növények. Jót derültünk, amikor Oláh Anna és édesapja egy fél méter átmérőjű hatalmas levéllel jött a Közösségi Házba, hiszen ekkora üveggel nem készültünk.” Hábenciusné Balla Andrea, mentor, Jászság 4-es csoport

További képek a Galériában láthatók!

A Tál család

Tudjátok, hogy hány tagja van a mi családunknak? Először is itt van az öreg: Dik Tál, aki mindent irányítani akar, aztán ott van Protes Tál bácsi és fivére Szabo Tál, akik folyton ellenszegülnek és mindent meg akarnak változtatni. A húguk, Irri Tál, nyughatatlan bajkeverő a két fiával, Inzul Tállal és Molesz Tállal együtt. Valahányszor felmerül egy új kérdés, Hezi Tál és felesége, Vege Tál, meg annak a testvére Lamen Tál várni akar vele még egy évet. Aztán ott van Imi Tál, aki folyton arra törekszik, hogy a mi családunk pontosan olyan legyen, mint az összes többi. A kényeskedő Affek Tál néni túl sokat képzel magáról. Iker öccsei, Garan Tál és Han Tál pedig hamis ígéretekkel próbálnak elkábítani mindenkit. De azért nem minden családtag rossz. Asszisz Tál rokonunk például kifejezetten segítőkészen intézi az ügyes-bajos családi ügyeket. Ros Tál és Szelek Tál viszont már nem mindenben vesznek részt szívesen. A dúsgazdag üzletember nagybácsi, Invesz Tál anyagi hozzájárulására mindig lehet számítani, csak az a zsugori öccse, Limi Tál folyton igyekszik visszafogni adakozó kedvét. A remek politikai érzékkel megáldott Reprezen Tál kiválóan képviseli a családot különféle rendezvényeken. Az elkötelezett Agi Tál nővérem élen jár a meggyőzésben, de Reflek Tál igyekszik folyton ellentmondani neki. Medi Tálhoz bármikor fordulhatunk átgondolt és megnyugtató tanácsokért. Szalu Tál unokaöcsém éppen katona idejét tölti a hadseregben. Bevásárolni Kós Tál nagynéném szokott a piacon, mert ő mindig tudja, hogy mi mennyibe kerül, és általában Lici Tál is elkíséri, mert nagyon szeret alkudozni a kofákkal. A kitűnő hanggal megáldott Kán Tál folyton dalol, zenész fivére Trombi Tál pedig hangszeren kíséri (a kamasz Mu Tál átmenetileg nem énekel velük.)