Életmód és művészet – látogatás Szabó Csabánál

Életmód és művészet – látogatás Szabó Csabánál

E márciusi szombatot a közösségi házban indítottuk, ahol reggeli után a legaktuálisabb kérdéssel, a továbbtanulással foglalkoztunk. A legtöbbek számára biztatóak a kilátások, és a választott iskolák -még nem végleges- rangsorában előkelő helyeken állnak támogatottjaink. A mentori óra után, a gyönyörű tavaszi napot kihasználva a szabadba igyekeztünk: a céltudatos életutak megismerésén kívül művészettel is ismerkedtünk projektnapunkon a szentesi 1. csoporttal. Szabó Csabánál vendégeskedtünk, akivel nemcsak a biokert és a közösségépítő életszemlélet témáiról beszélgettünk, de bepillantást nyertünk műterme zugaiba is, ahol képzőművészeti alkotásai születnek.-Kovács Sándor mentor, Szentes 1. csoport

„Ma Szabó Csaba biokertjében nagyon sok újdonsággal gazdagodtunk. Például megtudhattuk, hogy mennyire fontos az emberi szervezetnek és milyen nagy mértékben befolyásolja annak egészségét a tisztán termelt zöldség és gyümölcs fogyasztása. Ugyanis nagyon erős károsító hatása lehet a mesterséges szerekkel megtermelt terméseknek. Lehet valami így is finom, de át kell gondolni, melyik a fontosabb: szervezetünk egészsége vagy a gyors választás. A beszélgetés közben megkóstolhattunk egy húsz éves teafűből készült teát is.”-Hajdú Kitti

„Leültünk egy körbe a természetben és a biotermesztés fontosságáról beszélgettünk és emellett globális kérdésekre is próbáltunk választ találni. A teaszertartás után Csaba hozott a kertjéből többféle érdekes salátát -pl. mizunát- amelyet házi sajtokkal fogyasztottunk el. Vendéglátónk személyes életterébe is belátást nyertünk, megnézhettük, milyen jurtában élni, együtt a természettel. Miután a farmon végeztünk, megnéztük Csaba „másik oldalát” is, ami nem más, mint a művészet. A műalkotásainak is a természet szolgál alapul, hiszen előszeretettel dolgozik olyan anyagokból, amit a természetben talál.”-Molnár Ádám Pál, Molnár Ákos Sándor

„Békák és kisebb gerincesek maradványaiból készített műalkotásai különleges látványt nyújtottak” -Horváth Vanda

„Ledöbbenve hallgattuk, hogy talált békatetemekből is készíti műalkotásait, de olyat is láttunk, ami -persze már steril- állati ürülékből készült:

                     

                   

Nagyon érdekes és tanulságos nap volt ez mindegyikünk számára és ezentúl szerintem mindenki jobban megbecsüli az otthon termesztett vagy biozöldségeket, gyümölcsöket.”-Hajdú Kitti

További képek a Galériában:

Életmód és művészet – látogatás Szabó Csabánál