A Gála napja – Életút Nap 2014.

A Gála napja – Életút Nap 2014.

Augusztus 25-27 kerül megrendezésre Telkiben a 9. Életút Nap.

Az Életút Napon készült fényképek az alábbi linken keresztül érhetőek el:

 

Életút Nap képekben-a három nap fotói-1 (fotó:Szövényi Barnabás)

Életút Nap képekben-a három nap fotói-2 (fotó:Szövényi Barnabás)

 

Videofelvétel (index.hu):

Tovább az index.hu-ra

 

 

A Gála napja
8:30
Elérkezett a várva várt nap. A Csányi Alapítvány tanulói minden évben az Életút Napon mutatják be éves tevékenységüket és az év közben elért eredményeiket. Nagy szeretettel várjuk vendégeinket és bízunk abban, hogy az általunk elrendezett kiállítás és a bemutatásra kerülő produkciók olyan nagy örömmel töltik el majd őket, mint bennünket.

10:00 Megkezdődött a sajtótájékoztató, mely során ünnepélyes keretek között kerül aláírásra egy együttműködési megállapodás a Kaposvári Egyetemmel.

11:00 Az angol és német produkciók mellett, rövid szinpadi játékkal és zenés darabokkal is készültünk. A Vándorkupa a tegnapi csapatépítő játék győzteseinek, a Gála során átadásra került. Ezután ismét nagy örömmel hallgathattuk meg a Gyermekparlament által hirdetett „Színezd ki a világod” daléneklési verseny helyezettjeinek produkcióját. Felidézhettük a nyár örömeit, hiszen az egész éven át tartó alapítványi nyelvi verseny győztesei is ki lettek emelve,. Ők a kiváló eredményük jutalmaként: Augsburgba, Brightonba vagy Portsmouthba utazhattak egy egyhetes intenzív nyelvtanfolyamra. Végül de nem utolsó sorban a Gálán kerül kiosztásra a legeredményesebb tanulóknak járó díj is, melyet idén a következő tanulók érdemeltek ki kimagasló tanulmányi eredményükkel:

5-6. osztály Balla Ábel
7-8. osztály Faragó Brúnó
9-10. osztály Gaál Dorottya
11-12. osztály Karácsony Csilla
Felsőoktatás Cserna Vivien

A Gála zárásaként a hagyományokat követve a Csányi Band lépett fel, ahol a bemutató CD-jük két száma is elhangzott. Nagy tapssal ismertük el előadásukat és társaink elmúlt évben nyújtott kimagasló eredményét, kitartását és szorgalmát.

13:30 Nagy megtiszteltetés a Csányi Alapítvány válogatottja számára, hogy az Öregfiúk csapatával játszhatott barátságos mérkőzést. A játék kiváló hangulatban telt és a Öregfiúk csapatának győzelmével végződött.

Ezt követően kerültek kiosztásra a díjak, az idei Alapítvány Focibajnokságában elért eredmények alapján:

A legjobb kis focista – Balogh Dániel
A legjobb kapus – Horváth Balázs
Gólkirály – Vigh Bence
A legjobb mezőnyjátékos – Sipos Attila
A legjobb női játékos – Terestyényi Anna

I. helyezett – zöld csapat
II. helyezett – narancssárga csapat
III. helyezett – piros csapat

IV. helyezett – lila csapat

Szeretettel gratulálunk!

14:30 Az igen tartalmas nap zárásaként egy jó beszélgetés mellett ismét nagyon ízletes ebéd várt bennünket. Olyan jó volt együtt lenni, jó volt itt lenni. Bízunk abban, hogy elért eredményeinkkel és előadásainkkal kifejezhettük köszönetünket a segítő kézfogásért és támogatásért.

Második nap

7:00 Nagy várakozással állunk a mai nap előtt is, hiszen rengeteg izgalmat tartogat számunkra; kíváncsian várjuk az egész délelőttön át tartó csapatjátékot. Egy biztos, együtt vagyunk és ez a legnagyobb ajándék számunkra.

9:00 Kezdetét vette a verseny, bár az idő cseppet sem ígéretes, de a pálya, ahol a verseny zajlik annál több izgalmat ígért. A szervezők igen lelkesek és nem hagyják egy percre sem, hogy lankadjon a kedvünk. Csapatokat alkottunk, kapitányt választottunk és miután a nevünket is kitaláltuk kezdődhetett a móka.

Mi így láttuk:
Az igzalmas és érdekes csapatversenyek ebédig tartottak.Voltak igazán nehéz feladatok is, de mindegyiket kisebb-nagyobb sikerrel megoldottuk. A legszórakoztatóbb az volt, amikor „ivó-biciklizhettünk” 🙂 Úgy gondolom, hogy egységet alkotva csapatként tudtunk mozogni, a legjobb az egészben az volt, hogy sokat nevettünk. Áron a Lúdtalpbetét és Kornél az Aranyászok csapat tagja


13:30
Tizenkettedikeseink és a felsőoktatásban tanulmányaikat folytatók hasznos és praktikus tanácsokat kaphattak az Y Generáció Iskolaszövetkezet munkatársaitól. Az információk birtokkában magabiztosabban lépünk majd fel, ha sor kerül a pályaválasztásra és a diákmunka keresésre. Segítségükkel biztosan sikeresen fogjuk megegtalálni a számunkra legmegfelelőbb lehetőséget.

16:00 Lezárult az idei évi Alapítványi Focibajnokság. A 3. fordulón 8 csapat mérkőzött egymással. Jó volt, hogy társaink végig szurkoltak nekünk a pálya széléről. Gratulálunk a győzteseknek: I. hely zöld, II. hely narancssárga, III. hely piros csapat

19:00 A nap zárásaként megkezdődtek a próbák és azt követően a takarodóig folytatódtak a közös beszélgetések.

Első nap

10:00 Begördültek az első buszok és rajta kicsik és nagyok. Délre minden csoport megérkezett Telkibe a 9. Életút Napra.

12:00 Megtartottuk első megbeszélésünket, ahol vendéglátóink is köszöntöttek bennünket és együtt megbeszéltük a mai nap menetét.

13:00 Már nagyon éhesek voltunk és örültünk minden falatnak. Evés közben örömmel állapítottuk meg, hogy kiváló a konyha is.

13:30 A Budapesten tanulmányokat folytató egyetemisták megtekintették jövőbeni kollégiumukat, ahová szeptember elsejétől költözhetnek be.

14:00 Megkezdődött a kiállítás rendezése. Nagy lelkesedéssel készültünk erre az alkalomra is, hiszen itt bemutathatjuk városunkat, közösségi házunkat és mindennapjainkat.

16:00 Hagyományteremtő szándékkal indítottuk útnak ma első alkalommal a „Színezd ki a világod” című daléneklési versenyünket. Az Alapítvány 15 csoportjából 9 csoport indult. Az előadásoknak hatalmas sikere volt. Az első két helyezett a Gálán adja elő produkcióját. A röpke óra jó hangulata megalapozta az Életút Nap nyitó napját.

17:30 Az Alapítvány Gyermekparlamentje összeült azért, hogy meghatározza a következő évi feladatokat. A mostani megbeszélés az egyetemisták mindennapjaival, feladataival és kötelezettségeivel kapcsolatos.


19:30
A nap zárásaként a Csányi Band adott egy igen ütős koncertet. Kiváló számokat játszottak és megajándékoztak bennünket bemutató lemezükkel is. A hangulatot még tovább lehetett fokozni azzal, hogy Erika néni minden csoportot, aki részt vett a daléneklési versenyben meglepett egy kedves ajándékkal, így a sok ajándék mellett nem csak egy csocsó asztallal lettünk gazdagabbak, hanem eljuthatunk az aqua parkba és egy 4D-s mozifilmet élvezhetünk társainkkal.

Önkénteseink véleménye
Nagyon tetszett az előadás. Érezhető volt, hogy a gyerekek sokat készültek a produkciókra. Sok sikert kívánunk a fiatal tehetségeknek. Ádám, Tamás, Flóris