Életút Nap pécsi szemmel

Életút Nap pécsi szemmel

Megrendezésre került a 8. Életút nap az idei évben Sarlóspusztán. Rengeteg szorgos diák gyűlt össze ezen a szép nyári hétvégén.

Nagy izgalommal vártuk ezt a pár napot, ugyanis itt megmutathattuk az alapítványban végzett egész éves munkánkat.
Már rögtön az első nap nagy volt a sürgés-forgás. Nagyon örültünk, hogy találkozhattunk rég nem látott barátainkkal. Miután mindenki elfoglalta a szállását következett a vacsora, amit a Csányi Band fergeteges koncertje követett. A közönség nagyon örült a műsornak, hiszen ők szavazták meg hogy mit játszanak a zenészek.
A második napon érdekes feladatokban próbálhattuk ki magunkat. Kincsvadászat és kézműves foglalkozások töltötték ki a napi programunkat.
Fekete, piros, kék és zöld színekre osztották a szervezők a csapatokat. Először a fekete és a kék csapat vett részt a kincskeresésben. A másik két csapat pedig kézműves foglalkozáson tevékenykedett. A kincsvadászaton a kincset a tudás és a GPS segítségével találhattuk meg. A kincs megtalálásához hosszú út vezetett.
A kézműves foglalkozáson pólót festhettünk, szalma bálát díszíthettünk, papír sárkányt készíthettünk, és tűzzománcozhattunk. Nagyon szép és egyedi munkák születtek.
A gálaműsor főpróbája sikeresen zajlott.
Elérkezett a várva várt vasárnapi nap, ahol rengeteg ember gyűlt össze, elsőként Alapítónk Dr. Csányi Sándor és családja, továbbá Demján Sándor, Zorán a Magyar Női Labdarúgó Válogatott és még sokan mások tiszteltek meg minket jelenlétükkel. A műsorok jól sikerültek, mindenki tetszését elnyerték. A gála után a Csányi Alapítvány Labdarúgó Válogatottja küzdött meg a Magyar Női Labdarúgó Válogatottal. A szoros meccset 7-esek döntötték el. A végeredmény 1-0 a női válogatott javára. A meccs után következett a jól megérdemelt ebéd. Ebéd után könnyes búcsút vettünk egymástól, de tudtuk, hogy nemsoká ismét találkozhatunk a táborokban és egyéb rendezvényeken.

a pécsi csoportok nevében Bodonyi Benjamin P1