Elindítottuk az első Windows farmunkat

Elindítottuk az első Windows farmunkat

Az első természetbúvár foglalkozáson (január 31.) megépítettük a Közösségi Házunk első Windows farm-ját. Egy angol honlapon található ajánlás alapján olyan rendszert próbálunk létrehozni a szegedi Közösségi Házban, amely külső segítség nélkül (locsolás, trágyázás) termel fűszernövényeket a Ház fűtését, és az ablakon beszűrődő fényt kihasználva.

A windows farm (ablak farm) ötlete nemrég még újdonságként jelent meg az interneten, amelynek a lényege, hogy a városi életmód mellet is lehessen növényeket termelni a lakásokban az év minden szakában. A külföldön már sok helyen (irodákban, lakásokban) használatban lévő „farmok” hidropóniás csöpögtető rendszert használnak, amelyben a növények folyamatos vízutánpótlását kapnak egy cirkulációs szivattyún keresztül. Ennek a rendszernek a leegyszerűsített változatát építettük meg PET palackok és egy akváriumi levegőztető segítségével. A rendszer összeállítása után bazsalikom, és paradicsom magokat helyeztünk el a szinteken.

A beindított vízcirkulációs rendszert az elkövetkező pár hétben folyamatosan megfigyeljük, kíváncsiak vagyunk rá, hogy mennyi víz párolog el, illetve az elültetett kontroll növényeinkhez képest mennyivel gyorsabban csíráznak ki az elhelyezett magok.

Mikics Péter

mentor