Elisával Egerben jártunk

Elisával Egerben jártunk

November 7-én, hétfőn egy izgalmas délutánt töltöttünk Egerben az itteni egyetemistákkal és önkéntesünkkel, Elisával.

A megérkezés után Tóth Máté és Darázs Mátyás, a Jászság 2-es csoport tagjai tartottak egy rögtönzött körbevezetést a Dobó téren és környékén, majd kalandos élményeket szereztek az Exit House nevű szabadulószobában, ahol érdekes rejtvények és feladványok segítségével kellett megtalálniuk a kiutat. Miután Major Márk és Én is végeztünk az iskolai kötelezettségeinkkel, csatlakoztunk a csoporthoz, míg Matyinak sietnie kellett vissza órára. Mikor összeállt a csoport, egy könnyed korai vacsorát ejtettünk meg egy helyi étteremben, ahol Elisa megkóstolhatta a gulyáslevest és a hortobágyi palacsintát. Vacsora után meglátogattuk az egri várat, ahol sajnos már nem volt körbevezetés, de a látvány így is egészen lenyűgöző volt. A nap zárásaként egy rövid látogatást tettünk a Szépasszony-völgyben. Itt rendkívül jó borokat kóstolhatott Elisa, végül pedig haza sem tért üres kézzel, hiszen mindenképpen szeretett volna finom magyar borokat hazavinni, ezek beszerzésére pedig ennél jobb alkalom nem is adódhatott volna.

Buda Máté Jászság 1.