Elkészült a halastavam

Elkészült a halastavam

A mai napon (július 13.) a csoportnapon kiásott kis tavam az Alapítványnak köszönhetően végleges formát öntött.
Délelőtti közösségi munkánk után készültünk fel a mai programra, mely a Fekete Koi nevű, tavi kellékeket és halakat árusító céghez lett tervezve. Első sorban egy tófólia megvétele volt a cél, de mivel rengeteg különféle halakat is árusít az áruház, ezért a bolt körbenézése is sorra került.Miután mindenkit összeszedtünk indultunk is Mezőhegyesre; a nagyjából egy órás út után átvettük a fóliát majd a hátsó udvarban kialakított tavas „paradicsomot” tekinthettük meg. Mire a száz meg száz különféle és gyönyörű halak legtöbbjét meg tudtuk nézni, már indulnunk is kellett hazafelé, mivel sok munkánk volt még hátra.

Első dolgunk a Közösségi Házban létrehozott öntözőrendszer kiépítésének befejezése volt, majd a tófóliát terítettük le Tápén. A fólia leterítése egy kicsit nehezebb feladatnak ígérkezett, de még naplemente előtt sikerült letenni és a feltöltését megkezdeni a tónak.

 

Köszönöm az Alapítványnak a fólia megvételében való segítségét!

Turuczki Szabolcs, szegedi 2-es csoport