Elstartolt a nyelvi verseny

Elstartolt a nyelvi verseny

Jászberény – A Jászság 2-es csoportja szerda délután mérettette meg magát (december 12.) a szóbeli nyelvi vizsgán. Német és angol nyelven fejtették ki véleményüket az adott témákban. Nagy a tét, mivel nyáron Németországba és Angliába táborozhatnak a legjobb eredményt elérő tanulók. Az értékelés során sok pozitív visszajelzést kaptak a gyerekek és mindannyiunk örömére mindenkinél kisebb-nagyobb fejlődést tapasztaltunk.

„Ismét eljött a félévi vizsga. Nagyon izgultunk. Mindenki lelkiismeretesen tanult, de attól még féltünk, hogy kevés pontszámot fogunk elérni mert lefagyunk vagy nem jut eszünkbe egy-egy dolog. Személy szerint német nyelvből vizsgáztam. A lakás témát húztam, amelyről sokat tudtam beszélni. A vizsgáztatók mosolygósok voltak, mellyel oldották a feszültséget, így én is bátrabban tudtam válaszolni.” Hégete Alexandra, Jászság 2-es csoport

„Az angol vizsgákon sem volt kicsi a feszültség. A nyelvtanárok mellett kedves vendégek is ellátogattak hozzánk. Eljött Csányi Ádám, Jacqueline Leo, Hollósi-Simon Judit és Vida Zsuzsa néni is. Vizsgáztatóink és vendégeink rendkívül kedvesek és igazságosak voltak mindenkivel. Elmondták az erősségünket és azt is, hogy min kell még javítanunk. Így összességében azt mondhatom, hogy nem volt nehéz a vizsga.” Burai Tamás Gábor, Jászság 2-es csoport

      

A Pécs 1-es csoport legfiatalabb tagjai idén kezdték meg a nyelvi verseny keretén belül a szóbeli vizsgák sorozatát. Izgultak, készültek, mert nem akartak szégyent vallani, s tudják, hogy a külföldi nyári táborban szükség lesz tudásukra. Nem mellesleg nyelvvizsgára készülünk, így ez a mostani megmérettetés jó visszajelzés volt arra vonatkozóan, hogy hol állnak. A vizsgán fejlesztő tanáraik büszkén hallgatták a feleleteket. Tavasszal ismét találkozunk!

Kaposvár – Ünnepváró hangulatban kezdődött meg az alapítványi nyelvi verseny szóbeli fordulója a nyolcadik osztályosok részére december 10-én a Kaposvári Közösségi Házban. Az idegen nyelvi megmérettetés előtt mindenkinek sok gondolat járt a fejében, az izgalom, a vizsgadrukk mindenkinél nagyon érezhető volt. Aztán a vizsgabizottságban ülő nyelvtanárok türelme, odafigyelése, és támogató szavai mindenkinek segített, hogy a lehető legjobbat hozza ki magából. megpróbáltuk leírni azt, amit előtte gondoltunk és a vizsga után éreztünk.

Íme néhány:

„Nagyon féltem, de megpróbáltam pozitívan hozzáállni”

„Próbáltam nem nagyon izgulni, mert úgy gondoltam, hogy olyan lesz, mint az nyári táborokban a beszélgetés, Tokajban és Kőszegen”

S hogy mit éreztünk utána?

„Megdöbbentem, mert azt hittem sokkal nehezebb lesz, nehezebben tudok majd teljesíteni az izgalomtól, de nagyon jól sikerült”.

„Nagy kő esett le a szívemről, nagyon jól éreztem magam a beszélgetés közben, ez nem is olyan volt, mint a vizsga.”

„Örültem az eredményemnek, sokat segített a vizsgáztatók jókedve, boldogan jöttem ki, kihozták belőlem a legjobbat.”

Holnap Pécsett folytatódik az idegen nyelvi tudásról való számadás. Sok sikert és hasonlóan jó hangulatot kívánunk minden alapítványi társunknak. V. Sárközi Angéla, mentor