Érdekképviseleti Fórum

Érdekképviseleti Fórum

„A Jászsági Közösségi Házban október 7-én tartottuk az Érdekképviseleti Fórum őszi ülését. A gyerekek nagyon várják a novemberben megrendezésre kerülő Életút Napot. Megbeszéltük a zánkai jelenlét feltételeit, az ottani bajnokságokat, amikre a gyerekek jelentkezhetnek. A közösségi munkavállalása az egyetemistáknak a szociális ösztöndíjukat határozza meg, ezért erről részletesebben is beszélgettünk. Fontos, hogy folyamatosan végezzenek kis-mentori feladatokat. Az egyetemistáknak a tavalyi évben több idejük volt erre, mert itthon voltak az online oktatás miatt. Most lesz olyan, aki csak online tud majd segíteni a kicsiknek, mert nem jönnek haza, csak nagyon ritkán. A K9 után az új lakhatási lehetőség továbbra is nagyon nagy segítség a Budapesten tanulóknak, amit ki kell érdemelniük, és pályázatot kell benyújtani, ha ott szeretnének lakni. A nyelvek tanulását segítik az Alapítvány nyelvi versenyei. A projektmunka ebben az évben a Környezettudatosság keretében történik.” Bathó Mónika Jászság 1-es csoport szülő