Felsőoktatási workshop

Felsőoktatási workshop

A szombati nap (április 2.)  folyamán folytatódott a pécsi Közösségi Házban az idei félévre szóló többalkalmas felsőoktatási workshop, amelynek eheti fókusza a marketing volt. Az első alkalmon megismerkedhettek a fiatalabbak azzal, hogy miként épül fel a magyar felsőoktatás szerteágazó labirintusa; a bologna rendszer, kreditek, képzési formák világán túl betekintést nyerhettek abba, hogy kezdőként egyes üzleti szegmensekben milyen elhelyezkedési lehetőségeik vannak, mellyel tudják leginkább megteremteni maguknak jóllétüket, majd ezt követte egy interaktív workshop, ahol megtapasztalhatták azt, hogy milyen feladatokat is lát el egy turisztikai szakember, hol és milyen keretek között tanulhatnak Magyarországon tovább ebben a témában az érdeklődők. A most szombati alkalmon a marketingé volt a főszerep. Azon túl, hogy értelmeztük mit is értünk marketing alatt, kreatív példákon keresztül kerültek szemléltetésre, hogy pontosan milyen feladatok is végezhetők ezzel a végzettséggel, hol és milyen körülmények mentén lehet belekezdeni a munka világába. Az előadás végén egy kreatív feladatot is megoldottak a fiatalok csoportokban, amelyen belül arra kerestük a választ, hogy mi lenne a kommunikáció fő üzenete az idei beválogatási kampányban a fiataloknak és szüleiknek. Bízom benne, hogy hasznos tudást adhattam át a felsőoktatásba igyekvőknek, várom, hogy mihamarabb találkozhassunk. Szabó Gábor Pécs 1-es csoport ELTE GTK  Vezetés és szervezés mesterképzés