Fontos, hogy nyelveket tanuljunk!

Fontos, hogy nyelveket tanuljunk!

„Fontosnak tartom, hogy segítsem a fiatalabb generációt, ezzel támogatva az Alapítvány munkáját. A mai modern világban elengedhetetlen, hogy nyelveket tanuljunk, mert előnyt jelent a munkaerőpiacon és a kapcsolatteremtésben, emellett kitárja előttünk a világot, új kultúrákat ismerhetünk meg és szélesedhet a látókörünk. Emlékszem, hogy nekem is milyen nagy kő esett le a szívemről, amikor megszereztem 2017-ben az angol felsőfokú nyelvvizsgámat. Szerettem volna ezt a tudást átadni a fiatalabb csányis diákoknak is és motiválni őket arra, hogy az angol nyelvet magukénak érezzék. Ehhez nagyon jó lehetőség adódott, hiszen a jászberényi Közösségi Ház 8. osztályos tanulói éppen az alapfokú nyelvvizsgára készülnek. A mentorommal úgy döntöttünk, hogy heti rendszerességgel tartok online angol órát 3 lánynak, ezzel is hozzájárulva az idegennyelvi ismereteikhez. ” Kökényné Nemoda Enikő, Jászság 3-as csoport, Eszterházy Károly Egyetem, elsőéves szociálpedagógia szakos hallgató

„Sosem tudtam milyen érzés tanárnak lenni, de ennek az érzésnek októbertől vége, hiszen rendszeresen tanítgatom a Jászság 3-as csoport tanulóit angol nyelvre. Az iskolai és az alapítványi fejlesztésen túl, még fontosnak tartjuk, hogy sokat beszéljenek a diákok. A kiscsoportos munka nemcsak nekik jó, hanem nekem is, mert jobban tudok rájuk figyelni. Pár alkalom után mindenki megszokta az új felállást és megtaláltuk a közös hangot. Úgy vettem észre, hogy lazább a hangulat, mint egy igazi órán, ez azért is lehet így, mert közelebb állok az ő életkorukhoz, mint egy tanár. Mindig egy adott témát vagy esetleg témakört beszélünk át a foglalkozásokon.  Ők már a digitális bennszülöttek közé tartoznak, együtt nőttek fel a digitális technikákkal, így kiskoruk óta angol nyelvvel vannak körülvéve. Sokszor csinálunk képleírást,  szimuláljuk a nyelvi vizsgát, hogy szokják az atmoszférát. Mindenképpen előnyös a kiscsoportos fejlesztési forma, mert több idő jut egy-egy diákra, így habozás nélkül fel tudják tenni a kérdéseiket is. A nyolcadikos srácok nagyon ügyesek, a sok gyakorlás biztosan meghozza majd a gyümölcsét!” Vig Dávid, Jászság 3-as csoport, McDaniel College, harmadéves kommunikáció és filmművészeti szakos hallgató