Gólyák szállták meg Sarlóspusztát

Gólyák szállták meg Sarlóspusztát

A mai nappal kezdetét vette az egy hetes gólyatábor Sarlóspusztán.

Az idei nyáron az Alapítvány legifjabb tanulói vették birtokukba a gólyatábornak otthont adó, az idősebb gyerekek által is oly nagyon kedvelt üdülőterületet. Az első nap is már bővelkedett izgalmakban, hiszen egy több órás utazás után először találkozott a kaposvári és jászberényi csoport. A szállás elfoglalása és egy finom ebéd után az ismerkedésé volt a főszerep, hiszen egy dráma óra keretén belül mutatkoztak be, illetve mutatták be egymást a tanulók. Majd hogy a hőség elviselhetőbb legyen, a medencét vették birtokba a gyerekek. Az úszás és pihenés után pedig egy focimeccsel zárták a tábor első napját, nem kis izgalommal várva a következőket.