Egyetemisták lettünk

Egyetemisták lettünk

A Kaposvár 3-as csoport tanulói számára izgalmasnak bizonyult a nyár vége.

Két csoporttársammal izgatottan vártuk a felvételi eredményeket és mindhárman büszkén mondhatjuk, hogy megérte a több évig tartó tanulás és küzdés a legjobb eredményekért, mert mindhárman felvételt nyertünk egy-egy felsőoktatási intézménybe. Kolonics Klaudia a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folytatja tanulmányait Igazgatásszervező szakon, Horváth Zsanett a Pécsi Tudományegyetemen fogja gyarapítani tudását Nemzetközi tanulmányok szakon, jómagam pedig a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója leszek. Célom, hogy vidékfejlesztési agrármérnök legyek és azzal, hogy felvételt nyertem, egy nagy lépést tettem álmom megvalósításának érdekében.

A családom támogatása mellett külön ki szeretném emelni az alapítvány jelentőségét, hiszen az ő támogatásuk is sokat jelentett nekem. Mentoromra végig számíthattam, mindenben segített legjobb tudása szerint.

Izgatottan várom, hogy részese legyek a budapesti életnek és elsőéves egyetemistaként kicsit önállóbb legyek. Felvételt nyertem az egyetem egyik kollégiumába, így nem maradok ki az ott folyó kulturális életből sem.

Ezúton szeretnék megköszönni mindennemű támogatást és legjobb képességeim szerint fogom erősíteni a Csányi Alapítvány egyetemistáinak táborát.

György-Dávid Valentin
Kaposvár 3.