Kirándulás Gyulára

Kirándulás Gyulára

Bevettük a várat és a kastélyt.

A szegedi 3-as csoport május 7-én szombaton Gyulára utazott el, hogy megnézzük a gyulai várat, Magyarország egyetlen épen maradt téglavárát és a szépen felújított Almásy-kastélyt. Utunk kora reggel a vasútállomásra vezetett, ugyanis közkívánatra vonattal mentünk el a Békés megyei városba. Gyulán az első állomásunk a vár volt, ahol reneszánsz korabeli ruhákba öltözve nézhettük meg a várat és a kiállításokat; hogyan is éltek a várban a korabeli emberek és katonák. A várlátogatás után a közeli Várkert teraszon ebédeltünk, amit már nagyon vártunk, hiszen a hosszú séta és lépcsőmászás mindenkit kimerített. Ebéd után átmentünk az Almásy-kastélyba, ahol betekinthettünk a kastély hétköznapjaiba az 1800-as évekből. A kastély igazán sok érdekes látnivalót tartogatott a számunkra. Megtudhattuk a szolgálók milyen posztokat töltöttek be, ki minek volt a felelőse és hogy a kastély lakó melyik helyiséget milyen célra használták. A kastélyból már sietnünk is kellett vissza a vasútállomásra, hogy a 3 órás út alatt mindannyian kipihenhessük magunkat.

3-as csoport, Szeged