Gyümölcs projekt Gasztró- és Fotós Klub

Gyümölcs projekt Gasztró- és Fotós Klub

A szegedi 2-es csoport idei foglalkozásainak a témája a mezőgazdaság és az élelmiszer feldolgozás. Ennek jegyében a tanév folyamán minden hónapban más-más témát jelölünk meg a hónapnak megfelelő lehetőségekkel. Az első (októberi) hónapunk projekttémája a gyümölcs és annak fajtái.

Ebben a hónapban a gyümölcsökről szól minden óránk témája. A Gasztró-, Természetbúvár-, és Fotós Klub foglalkozásokon ezen felül az angol órákon is a gyümölcsökről tanulunk. Ebben a témakörben oldunk meg játékos feladatokat. Ez a téma matematika-, szövegértés-, számítógépes alapismeretek területen is.

Az első hétvégét angol órával kezdtük pénteken, Anna a csoportunk egyetemista hallgatója egy angol nyelvű gyümölcs blog elkészítésével mutatta be a gyümölcsök sokszínűségét, hasznosságát. Az óra során szókártyákat készítettünk, játékos feladatokat oldottunk meg a témaindító blog köré építve.

Szombaton Gasztró Klub foglalkozásunk volt, ahol Luca, Anna és Martin segítségével nagyon sokat tudhatunk meg különleges déli gyümölcsökről, a gyümölcsök tartósításáról, felhasználásáról, történelmi szerepükről. Luca és Anna bemutatóját követve egy játékos gyümölcsfelismerés és „Gyümölcs” matematika és szövegértés csapatversenyt oldottunk meg. Majd a nagyok segítségével egészséges Smoothie-t és gyümölcskoktélokat készítettünk.

   

A fotós csapat a foglalkozások után a szegedi Fehér-tóhoz utazott abban a reményben, hogy darvakat tud „lencsevégre kapni”, sajnos a meleg idő még nem kedvezett a darvak vonulásának.

Vasárnap tartottuk a Fotós foglalkozásunkat a szegedi Lightfactory stúdióban, amelynek középpontjában természetesen most is a gyümölcsök voltak. A tegnapi napról megmaradt gyümölcsöket fotóztuk le különböző kompozíciókban, amelyeket a végén nagy örömmel el is fogyasztottunk.

A foglalkozás utolsó fél órájában kipróbálhattuk a végtelen hátteres portréfotózás rejtelmeit is.

Mikics Péter, mentor

 

Gyümölcsprojekt diákszemmel – Szeged 2-es csoport

„Az első foglalkozásunk október 05-én szombaton volt. Gasztró órával kezdtünk, amelyet először Berta Luca és Benczúr Anna tartott. Egy-egy óra a gyümölcsökről szólt. Anna a gyümölcsök történetéről beszélt, hogy egyes gyümölcsök honnan származnak, különböző országokban hogyan fogyasztják a gyümölcsöket, hogy készítik el, hogyan ették, dolgozták fel az ételekhez. Luca pedig érdekes gyümölcsökről tartott előadást, elmondta a gyümölcsök jellemzőit, beszélt a déligyümölcsök fajtáiról. Az órák után egy játék következett ami arról szólt, hogy bekötött szemmel ki kellet találni milyen gyümölcsöt eszel. A feladat nagyon nehéz volt, mert sok gyümölcsöt nem ismertünk. Érdekes gyümölcsök voltak, nem mindennapiak pl. banán chips, gyömbér ezeket a gyümölcsöket nem adják menzán az iskolában 🙂

Ezután csoportokban dolgozva matematikai feladatokat oldottunk meg. Nehezek voltak, töprengtünk is rajta, de végül Peti bácsi rávezetett a logikájára és élmény volt közösen gondolkozni.

Azt majd elfelejtettem, hogy a matematika logika feladatok előtt még megírtuk az angol és német A2-es tesztet.

Végül pedig a nagyokkal közösen gyümölcsökből smoothie-kat készítettünk, amelyeket tejjel, joghurttal, banánnal összeturmixoltuk és az elkészítést követően megittunk.

   

Nekem nagyon tetszett a mai foglalkozás, várom a legközelebbi gyümölcs projektnapot, ahol természetbúvárkodni fogunk.” Sashegyi Olivér, Szeged 2-es csooport