Mr. Christoper Berchild Fulbright ösztöndíjas nálunk járt

Mr. Christoper Berchild Fulbright ösztöndíjas nálunk járt

A mai napon egy számomra érdekes előadáson vettünk részt, amit egy Amerikából jött tanár tartott.

Az előadás témája a színház volt, melyben sok érdekesség volt. És maga az előadás előtt tartott „bemelegítő” játékok is interaktívak voltak. Később, szó volt különféle kultúrákról és azok színházi szokásaikról, vagy milyen nyomot hagytak a modern színházak belső felépítésén. Amiben szó volt arról, hogy nem csak arról szól egy színház, hogy emberek ülnek be, hogy megnézzenek valamiféle előadást. Arról is szólt, hogy mi minden kell ahhoz, hogy az a darab zökkenőmentesen jusson el a befogadó közönség felé. Mint például: lehet, hogy mi csak 10 embert látunk a színpadon, akik előadják a darabot, de a színfalak mögött meglehet, hogy még 60-an ember dolgozik azon, hogy a darab megvalósuljon. Számomra az előadás igen színes és érdekes volt. Így egy lehetőség is nyílt arra, hogy gyakoroljam az angol nyelvet. Az előadást dr. Christopher Berchild tartotta, aki sokszínű egyéniség. Több színházban is dolgozott már, valamint sok más mellett egy professzionális rendező. Báldy Alexander, ANK, Pécs – Hermann István osztálytársa