Szeged

KísérletEST Szegeden

Október 13-án, pénteken részt vettünk a Szegedi Tudományegyetem Fizikai Intézetének KísérletEST című előadásán, ahol Ignácz Ferenc mesteroktató kísérleteket mutatott be...

Első kutatónapunk a Kurca mentén

Október első szombati foglalkozásán tartottuk az első természetbúvár Kutatónapunkat szentesi társainkkal közösen. Az idei évben az „Éltető víz” alprojekt keretein...

Hetedhét Görögország

Október 7-én, a szombati projekt napon mindenki boldogan és kíváncsian érkezett a közösségi házba. A csapat nagyon hamar újra összeszokott,...

Kutatók éjszakája Szegeden

A szegedi 2-es csoportban immár hagyománynak tekinthető, hogy minden tanév elején részt veszünk a Kutatók Éjszakája programsorozaton az érdeklődő családtagokkal...

Családi Nap-oztunk

Szeptember utolsó szombatján jó sok teendő várt a Közösségi Házba délelőtt érkezőkre. Szerencsére az előkészületekre is sokan vállalkoztak így elkezdődött...

Biztonságosan – fenntarthatóan

A Szeged 3-as csoport családi napja a közösségi házban került megrendezésre szeptember utolsó hétvégéjén. A nap folyamán sor került egy...

Tanévnyitó szülői értekezletek

Szentes: Szeptember 7-én új tanévet kezdett a szentesi közösségi ház két csoportja. A szülői értekezleten örömmel üdvözölték egymást újra a családok,...

Nyárzárás, tanévnyitás

Ahogy a nyári hőség megszelídülni látszik, a levelek pedig felöltik színes ünneplőjüket, az Alapítvány is köszönti az őszt, és ezzel...

Makó = Hagyma, Maros, József Attila

2023. augusztus 29-én reggel meglátogattuk a Makói József Attila Gimnáziumot, ahol szeptembertől a tanulmányaim fogom folytatni. Betértünk a régi kollégiumi...

Hangtechnikusok lettünk

"Június 12-én átvehettük bizonyítványunkat, hivatalosan is hangtechnikusok lettünk. 2021. szeptemberében ültünk be először a Szent György Hang- és Filmművészeti technikumba...

Csend és fény Szentesen

A héten elcsendesedik a szentesi közösségi ház, ahol a Csányi Alapítvány kreatív írás szekciója alkot. A hét tematikája a csend...

Sikeres nyelvvizsgák Szegeden

Július elején nagy megmérettetéssel néztünk szembe: államilag akkreditált angol nyelvvizsgát tettünk. Ebben a tanévben a csoportunkból hét tanuló jelentkezett az...

Természetfotós tábor Bakson 2023

2023.07.31-én vette kezdetét a baksi fotóstáborunk. Az összművészeti tábor természetfotósai a hét folyamán a baksi szálláshelyről indulva a Dél-alföld más és...

Sporttábor Mohácson

Sporttábor táborösszegző „Ép testben ép lélek” Hétfőn az érkezést követően mindenki elfoglalta a szobáját, és megismerkedett a szálláshely nyújtotta lehetőségekkel. Az első...

Egy út vége, egy másik kezdete!

"Az Alapítványban eltöltött 13 év alatt rengeteget tanultam és sok élménnyel lettem gazdagabb. A kezdetekről legfőképpen a nyári táborok, az...

Jogász lettem!

Eljött ez az idő is. Köszönetnyilvánítás, és bizonyos értelemben  búcsúzás. 13 évet (bár stilisztikailag nem a leghelyesebb, de számokkal leírva ...

Gondolkodjunk együtt Veszprémben!

Július 23-án kezdetét vette a Gondolkodásfejlesztő tábor Veszprémben, Kaposvár 2-es és a Szeged 2-es csoportjai számára.  A Szegedről indulóknak a...