A kreatív jobb agyfélteke

A kreatív jobb agyfélteke

Hétfőn (június 19.) reggel elkezdődött Jászberényben a Jászság 1. és 2. csoport tanulóinak a háromnapos tréning, amely során a fő szerepet  a jobb agyfélteke kapja. Imre Dezsőtől a tréning vezetőjétől megtudtuk, az iskolában leginkább a bal agyféltekét használjuk, a jobb agyfélteke többnyire pihen, pedig nagyon klassz dolgokat tudunk megcsinálni a segítségével. Sok érdekes feladatot végeztünk. Bemelegítő feladatokkal kezdtünk. Rajzoltunk görbéket, egyeneseket, melyekkel különböző feladatokat végeztünk, majd jöhettek kicsit komolyabb feladatok is, melyből lovacska, vagy egy szép arc született. Sokat nevettünk, a jó hangulat csak segített még szebben rajzolni.  Ebéd után is sok érdekes dolgot mutatott a vezető, ami szintén elnyerte sok gyermek tetszését. Nekem a satírozós rajzok tetszettek a legjobban. Igazán élmény dús nap volt, remélem holnap is ilyen lesz. Füle Viktória, Jászság 2.

 

Kedden (június 20.) reggel folytatódott a tréning. Én már nagyon vártam, ugyanakkor izgultam is, hogy vajon milyen feladatokat, gyakorlatokat kell majd elvégeznünk. A feladtok először nehéznek tűntek, de az oktató mindig olyan kedves és biztató ahogy segít és magyaráz, így nagyon jókedvűen és bátran fogunk neki a feladatoknak. Ma is kaptunk olyan feladatokat, amelyeket csak nagy- nagy odafigyeléssel lehetett megoldani, de a legjobbak a vidám kis rajzok voltak. Nekem a kedvencem a rózsa és  a delfin volt. Nehéz volt a kezet lerajzolni, pedig most jöttem rá, hogy már tegnap is csináltunk több gyakorlatot is amit ha jól és odafigyeléssel végeztünk, akkor ma sokkal könnyebb dolgunk volt. Egyre nehezebbnek tűnő feladatokat kapunk, mégis sikerül őket egyre élethűben megrajzolni. Nagyon kellett a mai nap is koncentrálnunk, még sem fáradtam el annyira mint tegnap. Nagyon kíváncsian várom, a holnapi feladatokat.

Szerdán (június.21.) reggel ismét néhány bemelegítő feladatokkal kezdtünk, de utána izgalmasabbnál izgalmasabb feladatok következtek. Legtöbbünknek a legnagyobb kihívást a szem rajzolása jelentette. Aprólékosan megvizsgáltuk a szemet, elkezdtük megrajzolni. Az arc legmeghatározóbb, legkifejezőbb része a szem. Ezért egy rajznál is nagyon sok mindent kifejezhetünk a szemmel. Nehéz, nagyon nehéz szemet rajzolni. Az pedig a legnehezebb, hogy azt mutassa azt tükrözze a  szem amit valójában szeretnék. A tanfolyam elején olyan hihetetlennek tűnt, hogy mi ilyen komoly rajzokat készítsünk. Voltak köztünk olyanok, akiknek szinte minden munkája nagyon szép lett, de az utolsó napon egymás munkáit csodáltuk, mert olyan klasszak voltak. Az iskolában nem ilyenek az órák, a rajz jegyeink sem túl jók, itt mégis különleges és nagyon szép rajzokat készítettünk. Köszönjük ezt  a különleges lehetőséget! Jászság 1,  csoport Jászság 2. csoport