
A MINDENNAPOK APRÓ ÖRÖMEI NYOMÁBAN SZENTESEN
Idén is, immár ötödik alkalommal, Szentesre érkezett a kreatív írás szekció, hogy egy hetet közös alkotással tölthessünk. Ezúttal is egy izgalmas hétnek néz elébe az új tagokkal kiegészült csoport, ami során a mindennapok apró örömeié lesz a főszerep a Közösségi Házban. A hét témáját a délelőttök során fogjuk körbejárni írásainkban, megismerkedve közben többek között az óda, a himnusz és a napló műfajával. A délutánok pedig a kikapcsolódásról és az ihletgyűjtésről szólnak majd elsősorban, így szegedi kirándulások, Fűvészkert, bowling és strandolás is színesítik a programot.
Kedden reggel már jógával és meditációval hangolódtunk a délelőtti alkotásra. Majd Pege Gyula vezetésével az abszurd irodalom világába merültek el kicsit a táborozók, Örkény egyperceseiből inspirálódva.
Patyi Izabella Szeged 3-as csoport
07.29.
Amikor az élet apró örömeire gondolok, ami először jut eszembe az a nevetés. A nevetés számomra az itt, és most pillanata. Egy olyan felszabadító erő, amely pillanatnyi szabadságot ad, amellett, hogy bizonyos esetekben közösségi élményt is nyújt. Az apró örömök és a humor így kéz a kézben jár. Egy kreatív-írás táborban viszont nem elég a humorról írni, kell bele valami csavar. Emiatt döntöttem az abszurd humor mellett, amire a táborozók Örkény István “Hírek és álhírek” egyperces novellájából hangolódtak rá, hiszen a mű jól megmutatja, hogy a váratlan események milyen humorossá is tudnak tenni egy alkotást. Ezt követte a gyakorlati feladat, ahol mindenkinek egy “Mi lenne, ha…” kérdésre kellett egy szituációt megírni. Mi lenne, ha a könyveid megbántódnának, ha nem olvasod őket végig? Mi lenne, ha a hét napjai összevesznének, és nem tudnád, milyen nap van? Délelőtt ezeket a kérdéseket kellett feldolgozniuk a kreatív-íróknak, majd délután már más vizekre eveztünk, pontosabban a gyerekjogok területére. Mint az UNICEF Magyarország Fiatal Nagykövete, fontosnak tartom, hogy minél több fiatalnak tudjak jogtudatosító foglalkozást tartani, ezért nagyon örültem, amikor meg tudtam, hogy Bársony Anna Fiatal Nagykövet társammal van lehetőség Szentesen is egy ún. “Ébresztőóra”, gyermekjogi foglalkozást tartani. Mivel a tábor témája az élet apró örömei, ezért a foglalkozás során nagy hangsúlyt helyeztünk a boldog gyermekkora, és a különböző jogok játékos megismerésére, hiszen a játék is egyfajta boldogságérzéssel tölt el, és még egy gyerekjog is!
Összességében kijelenthető, hogy az első nap a nevetésé és a játéké volt. Nagyszerű alkotások születtek, de a hétnek még nagyon az elején tartunk, izgatottan várjuk a következő nap eseményeit.
Pege Gyula, Jászberény 3-as csoport
07.30.
A mai napon is volt írással való foglalkozásunk. Öt naplóbejegyzést írtunk egy általunk kitalált karakter szemszögéből. Délután elmentünk Szegedre a Füvészkertbe. Majd elmentünk egy cukrászdába sütizni és fagyizni. Visszatérve Magyar Tímea mesélt nekünk irodalmi pályázatokról és a publikációról, majd felolvastuk írásainkat egymásnak.
Fölker Lili, Mohács 3-as csoport
07.31.
A napunkat a megszokott reggeli jógával és légzésgyakorlattal kezdtünk. Sokan nem gondolnak bele, milyen jól is esik reggel kint, a szabad levegőn mozogni egy kicsit és csak úgy lélegezni. Mondhatni, ez is egy az apró örömök közül a nap folyamán, már egyből a korai órákban.
Reggeli után, mielőtt belevágtunk volna az írásba, Bella egy licitelős játékkal fogadott minket, ahol képzeletbeli kifogyhatatlan kávéfőzőkkel, barátsággal, véget nem érő füzetekkel és el nem apadó ihlettel bővíthettük tarsolyainkat árverés folyamán zsetonainkkal.
A délelőtt maradék óráiban az ódával foglalkoztunk, mint lírai műfajjal. Beszéltünk a lényegéről, struktúrájáról és megemlítettünk egy-egy irodalmi példát is, hogy legyen miből inspirálódnunk. A foglalkozás végére minden írópalánta írt egy magasztos költeményt egy hétköznapi tárgyhoz, amin természetesen nagyon jót szórakoztunk.
Az ebédet követően a szentesi Chicago Étterem és Bowlingpálya felé vettük az irányt, és tarolásokkal teli egy órát töltöttünk. Limonádéinkat szürcsölve jóízűeket nevettünk egy-egy félresikerült dobáson, vagy éppen egy nyílegyenes taroláson. A napot egy isteni vacsorával és kézműveskedéssel zártuk, ahol kedves kis festmények és fonal karkötők készültek.
Kovács-Nagy Sarolta, Kaposvár 2-es csoport
08.01.
Ma úgy kezdtük ezt a napot, hogy himnuszokat írtunk, ami nagyon jó és izgalmas volt. Ezt közösségépítő beszélgetés, társasozás és hennázás követte, ahol kreatívkodhattunk és egymásra rajzolhattunk, ami szerintem nagyon jó buli volt. Később elmentünk sétálni, majd labdáztunk. Összegezve nagyon jó volt ez a nap.
Ráczga Emese, Mohács 3-as csoport
08.02.
A mai nap a befejezéseké és a búcsőzásoké volt. Begépeltük a héten készült alkotásainkat és lassan nekiálltunk összepakolni. Délután egy múzeum túra során ellátogattunk a Koszta József Múzeumba, a Péter-házba és a Fényirdába is – ez utóbbit rettenetesen élvezte mindenki, kicsik és nagyok egyaránt. Este tartottunk egy táborzárót, mely során tartottunk egy rövid felolvasóestet is a meghívott vendégeink számára. Másnap a csapat egy része folytatja a táborozást Sarlóspusztára, hogy részt vehessen az Összművészeti táborban, páran viszont haza kell hogy menjenek, így könnyes búcsúból nem volt hiány.
Albert Laura, Pécs 1-es csoport