A “Mohács 500” -projekt fináléjában

A “Mohács 500” -projekt fináléjában

A Mohácsi Közösségi Ház tagjai a hétvégi foglalkozások alatt már régóta nem csak a tantárgyi tudásukat bővítik, hanem készülnek a Mohács 500 projekttel is, melynek bemutatására az Életút Fesztiválon kerül majd sor.

A Mohácsi csata 500. évfordulója előtt tisztelegve a csoportok installációt terveznek a közelgő Életút Fesztiválra, melynek kivitelezésén már hónapok óta gőzerővel dolgoznak. Az előkészületek már évekkel ezelőtt elkezdődtek a téma történelmi körbejárásával, amikor a jubileumi évforduló még távoli volt.

A gyerekek ismerkedtek a kor eszközeivel mini történelemórákon és játékos feladatokon keresztül, később pedig mélyebben is beleásták magukat a folyamatokba. A történelmi felkészítőket Kern Andor, az ELTE Politikatudományok szakának végzős hallgatója tartja a gyerekeknek, a terveket és a megvalósítás levezénylését pedig Kálló Katinka tervezőmérnöknek köszönhetjük.

Fegyverek, gasztronómia, öltözködés és még sok más érdekesség, melynek részleteit nem árulhatjuk el – azonban az biztos, hogy egy időre lefoglalja majd a látogatókat a helyszínen.