A régi és új idők találkozása

A régi és új idők találkozása

Víg Dávid jött el hozzánk bemutatni saját filmjét amit az egyetemi tanulmányai miatt készített el, Erdélyben. Emellett több videót is megnéztünk a Székelyföld 1000 arca című YouTube csatornáról és azok mondanivalóját és tartalmát vitattuk meg egymás között. 3 videó volt, ebből kettőben az idősebb korosztályból nyilatkoztak, hogy milyen Székelyföldön élni, hogy telnek mindennapjaik, miket és hogyan csinálnak illetve, hogy milyen volt nekik gyerekként. Látszik, hogy az egy teljesen más világ volt amiben ők felnőttek, és a mai fiatalok már máshogy látják és élik saját életüket, de kivételek vannak, ezt mutatta be a harmadik videó. Az egyik kisgyermek mesélte, hogy ő mennyire másnak érzi magát mint a többiek, mennyivel másabb módon éli a saját életét. Ezt követően egy várva várt felfrissítő koncerten vezethettük le az energiáinkat. A jászberényi ifjúsági ház adott otthont a rendezvénynek, ahol Rostás Pisti csoporttársunk is megmutathatta gitártehetségét, és vele is kellemes időt tölthettünk.

Madarasi Tétény, Jászság 2-es csoport