Takács Cintia

„Azt mondják, a jó dolgokhoz idő kell, de az igazán nagyszerű dolgok egy szempillantás alatt történnek.” Köszönöm mindazoknak, akik kezet nyújtottak a bajban és bíztattak, hogy ne adjam fel soha. Hálás leszek életem végéig, mivel végeztem a tanulmányaimmal, ami nem sikerült volna a Csányi Alapítvány nélkül.

Emlékszem, mikor megtudtam, hogy bekerültem a Jászság 3-as csoportjába, nem tudtam mi fog ott rám várni, mégis oly boldog voltam, mint még az előtt soha. Az évek alatt, míg a Csányi Alapítvány támogatottja lehettem rengetek mindent megtanultam és megannyi jó emléket szereztem. Sohasem bánom meg azt a döntést, amit akkor hoztam, hogy jelentkezem a felvételire. Pár pillanat volt az egész, de életem végéig bennem fog élni és arra fogok törekedni, hogy a tudást és a sok támogatást megháláljam. Mindezeken felül az Alapítványban ismerhettem meg a művészet szépséget és azt, hogy mennyire gyönyörű és izgalmas a világ körülöttem. Az egész világot nem tudom megváltoztatni, de ha segítő kezet nyújtok más bajba jutottnak legyen az ember, vagy bármilyen élőlény, akkor már megérte élnem. Jelenleg keresem még a helyem a nagyvilágban, de már most fiatal felnőttként tudom, hogy mi az hogy felelősségvállalás, és azt is megtanultam az itt töltött évek alatt, hogy sohasem szabad feladni, mert amiért megdolgozom, az valahogy mindig megtérül.

Takács Cintia