Ivanics Kitti kiállítása

Ivanics Kitti kiállítása

Ivanics Kitti jásztelki festőművész: Pictura című kiállítását nyitottuk meg a november 11-én a Déryné 6 Galériában, a Jászberényi Közösségi Házban. Dr. Radoszáv Miklós, az Alapítvány operatív igazgatója köszöntötte a vendégeket, majd Bartos Kinga képzőművész szakmai megnyitója következett. Végül Sisa Eszter, aki Jászság 2-es csoport tagja, gyönyörű dallamokat fuvolázott nekünk.

Kittit, a jásztelki származású fiatal művésznőt már gyermekkorától kezdve az alkotás iránti szenvedély vezérelte. Tanulmányait érettségi után a Corvin Rajziskolában, majd az egri Eszterházy Károly Egyetemen folytatta, ahol vizuális- és környezetkultúra-pedagógiából szerzett mesterdiplomát. Művészetét meghatározza a tudatos szakmai fejlődés és a folyamatos kísérletezés, amelyet művésztelepeken és alkotótáborokban mélyít el. Kitti alkotásainak központi eleme a redukció, vagyis a látvány lényegének megőrzése a felesleges részletek elhagyásával. Festményein a tájak, állatok, épített környezetek és emberi alakok mind szimbólumokká válnak. A nagy, üres felületek nem a hiányt, hanem a csendet és az elmélyülést fejezik ki. Színei nem leíróak, hanem érzelmi, hangulati eszközként működnek, így a nézőt belső reflexióra ösztönzik. Kitti számára a festészet nemcsak önkifejezés, hanem önismereti út is, amely során a vásznon keresztül talál vissza önmagához. Művei a 21. századi ember túlterhelt világában a letisztultság és az önazonosság üzenetét hordozzák. Legújabb, 32 képből álló jászberényi kiállítása ennek a belső utazásnak a legszebb összegzése.

„Ez a kiállítás tehát nem csupán egy nagyszerű vizuális élmény, hanem egy felhívás is: Merjünk redukálni a mindennapjainkban, hogy a lényegre fókuszálhassunk! Köszönet Kittinek, hogy ezt láthatóvá tette a számunkra! Gratulálok ehhez a gondolatébresztő és egyedi hangú kiállításhoz!

Látogassák meg a kiállítást és fedezzék fel, milyen lenyűgöző erő rejlik a festői redukció módszerében!” Bartos Kinga

További képek a Galériában láthatók!