Legendás magyar énekesek

Legendás magyar énekesek

2026. január 13-án tartottuk a Csányi Alapítvány Jászsági Közösségi Házában, a Déryné 6 Galériában az idei első kiállításmegnyitót. Kovács Zsigmond Legendás magyar énekesek című karikatúra-kiállításán dr. Radoszáv Miklós köszöntötte a vendégeket, majd Szöllősi Eszter életvezetési mentor, a művész régi barátja és osztálytársa hozta közelebb a látogatókhoz az alkotó művészetét. A rendezvény hangulatát Szilágyi Adél zongorajátéka emelte.

A karikatúra műfaja egyszerre humoros és elgondolkodtató: túlzásokkal él, mégis azonnali hatást gyakorol a nézőkre. A kiállításon az emberi arc és karakter kerül a középpontba. Az alkotó elsősorban a szemekre koncentrál, nemcsak azért, mert a szem a lélek tükre, hanem mert ezekhez viszonyítva alakítja ki az arcokat. Az alkotó a kétezres évek eleje óta van jelen a hazai kiállítói térben: festőként indult, majd egyre markánsabban a karikatúra vált fő kifejezési eszközévé. Munkái Jászberényben, Szegeden, Budapesten és nemzetközi kiállításokon is szerepeltek, gyakran közös kulturális emlékezetünket idézve meg. A mostani tárlat különlegessége, hogy egyszerre négy teljes karikatúra-sorozat anyagát láthatja a közönség.

A kiállítás négy témaköre az „Aranykorban elképzelve” sorozat fiatalon elhunyt ikonokat újragondoló portréit, a „Nemzet Színészei” meghatározó alakjait, a korábbi „Ütős tárlat” híres bunyósait, valamint a legújabb „Legendás magyar énekesek” karikatúráit fogja össze egyetlen, időn és műfajokon átívelő bemutatóban. A közel húsz év alatt készült több ezer karikatúra mögött a személyes találkozások, az élő rajzolás és az alkotás öröme áll. A kiállítás nemcsak felismerhető arcokat, hanem emlékeket, hangulatokat és nosztalgikus időutazást is kínál a látogatóknak.

Várjuk szeretettel az érdeklődő látogatókat!

További képek a Galériában!