Nyelvi verseny szóbeli fordulók

Nyelvi verseny szóbeli fordulók

A Csányi Alapítvány diákjai az elmúlt évekhez hasonlóan angol és német nyelvből megkezdték a Nyelvi verseny szóbeli őszi-téli fordulóit a Közösségi Házakban. Fontos állomás ez a támogatottak számára, mert nem csak tudásukról adnak számot, hanem a jövő évi nyelvi táborok szempontjából is fontos a jó eredmény elérése. Ennek érdekében a gyerekek is komolyan vették a feladatukat és a fejlesztő tanárokból és kismentorokból álló bizottságok előtt vizsgáztak.

Jászberény:

Az elmúlt napokban nagy izgalmak töltötték be a jászberényi Közösségi Házat, mivel sor került a nyelvi verseny szóbeli fordulójára. 8 nyelvi csoport, 4 fejlesztő tanár és több kismentor segítségével közel két hét alatt került lebonyolítására.

A Jászság 2-es csoport 7. osztályos diákjai számára már rutinosabban zajlott a vizsga, a gyerekek sokat fejlődtek tavaly óta. A nagyobb diákok is számot adhattak tudásukról magasabb szinteken, többen felsőfokon versenyeztek sikeresen.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani az Alapítványnak és a nyelvi fejlesztő tanárainknak, akiknek köszönhetően tudásunk folyamatosan fejlődhet. (Burkus Lili Boglárka, Jászság 4-es csoport)