Pályaorientáció és személyiségfejlesztés

Pályaorientáció és személyiségfejlesztés

Az SZ3-as csoport pályaorientációs projektjének e hétvégi óráin a személyiségfejlesztésen belül az ön- és társismeret voltak a fókuszban, – játékokon, gyakorlatokon és beszélgetéseken keresztül.

A ráhangolás szakaszában a fiatalok által megosztott élményeikből kiderült, – és ez az élmény mindannyiuk számára közös volt, – hogy a félév zárása előtt az iskola fokozottan igénybe vette őket. Így egyértelművé vált, hogy az iskolában alkalmazott tevékenységeket kerülni kell, az együttes játékélménynek kell nagyobb teret adni.

Az együttműködést kívánó, egymásra hangolódást segítő és elsősorban humorosságuk miatt pozitív élményt adó játékok vidám légkört teremtettek a közösségi ház falain belül.

A játékok mellett több körben irányított beszélgetésekre is sor került, ahol nagyon komolyan mozgósították a szellemi energiáikat. Fontos megállapításokat tettek, egymást inspirálták.

A drámajátékok és az irányított beszélgetések együttesen járultak hozzá, hogy ezt a foglalkozást fejlesztői részről nagyon hasznosnak éreztem, és ami fontosabb: maguk a csoporttagok is kifejezetten pozitívan nyilatkoztak erről. Ugyanis a foglalkozásaimnak mindig „kötelező” zárása a reflexió; be kellett fejezni ezt a mondatot: „A mai foglalkozásról azt viszem magammal, hogy…” – és majdnem mindenki azt emelte ki valamilyen megfogalmazásban, hogy mennyire fontos számára ez a „Csányis” közösség, és mennyire jó velük részt venni közös dolgokban.

Csapiné Matos Ibolya

drámapedagógus, fejlesztő