Pályázati felhívás – Pécs

Pályázati felhívás – Pécs

A Csányi Alapítvány a Gyermekekért Közhasznú Alapítvány pályázatot hirdet 15 fő Pécsett, az általános iskola negyedik osztályát a 2015/16-os tanévben befejező tehetséges hátrányos helyzetű gyermek számára a tehetséggondozó programjába való bekerülésre.

 

 

 

 

 

A Beválogatás menete:

1. A tehetségbeválogatásra Pécsett: 2016. március 18-án, 19-én és 20-án kerül sor.
2. A pályázók egész napos bevávogatáson vesznek részt:
– írásbeli teszt megírása szövegértésből és matematikából,
– közös tematikus drámajáték a többi pályázóval,
– személyes interjú és a portfolió bemutatása.
3. A pályázókat írásban értesítjük a beválogatás pontos időpontjáról és helyszínéről.
4. A családlátogatásra, mely a hátrányos helyzet tényét vizsgálja, 2016. március 1-15. között kerül sor a pályázatok beérkezésének sorrendjében, folyamatosan.
5. A vizsgálatot végző szakemberek 2016. május 3-ig elkészítik a pályázókról értékelő összefoglalójukat a Kuratórium számára.
6. A kuratórium 2016. május 31-ig dönt a pályázókról.
7. A pályázatok eredményéről hivatalos értesítést kap a gyermek, a szülő és az iskola 2016. június 21-ig.

Pályázati felhívás – Jelentkezési lap