Portfólióvédés Szegeden

Portfólióvédés Szegeden

2025. május 7-én zajlott Szegeden az Sz3-as csoport portfólióvédése.

Az értékelő bizottság tagjai voltak: Csányi Erika az Alapítvány Kuratóriumának Elnöke, Csányi Gabriella, Marosi Gábor, Papp Edward kurátorok, dr. Radoszáv Miklós operatív igazgató, Szabóné André Piroska szakmai referens.

Az esemény előtti hetek izgalmas készülődéssel teltek. A fiatalok szerdán tanúbizonyságot tettek arról, hogy a sok idő, energia nem volt hiábavaló. Színes, a saját egyéniségüket hűen tükröző bemutató prezentációknak lehettünk szem és fültanúi. Az érzelmes, néhol megható pillanatokkal tűzdelt eseményfolyamat végén mindenki boldogan hallgatta a bizottság egyöntetű véleményét, mely szerint továbbra is alapítványi tagként folytathatják útjukat. A résztvevő szülőket is büszkeséggel töltötte el gyermekük sikerrel zárult számadása, megmérettetése.

Keretbe zárta a mérföldkő napját két színházi előadás.

Napindításként a csoport a Vajda Milán rendezte Békés Pál: A félőlény meséjét mutatta be, majd a nap zárása a Szegedi Nemzeti Színház falai között történt, ahol közösen néztük meg A dzsungel könyve magyar musicalt, mely Rudyard Kipling azonos című novellagyűjteménye alapján született – Dés László, Geszti Péter és Békés Pál feldolgozásában.

Ságodiné Samu Edit, mentor

 

 

 

 

 

 

 

 

„Egy eseményekkel teli szerdán vagyunk túl, amelyet rengeteg előkészület és szorgos munka előzött meg. Reggel 9 óra előtt érkeztünk a Közösségi Házba. Gyors megbeszélést tartottunk a nap menetével kapcsolatban, majd el is kezdtünk készülődni. Egy színdarabot állítottunk össze az elmúlt fél évben, amit a mai napon adtunk elő. Békés Pál: A félőlény című könyvének az átdolgozását vittük színpadra, ami hatalmas sikert aratott. Hangos vastapssal ünnepelt bennünket a közönség és sok dicséretet, szép mondatot hallhattunk előadásunk végén. Viszont napunknak közel sem volt vége, csak ezután kezdődött az igazi megmérettetés. Egyesével álltunk a kurátorok elé és mondtuk, mutattuk be az eddigi Csányis életutunkat. Mindenki másképpen, másféle módon és más dolgokra téve hangsúlyt jelenítette meg az elmúlt hat évét az Alapítványnál, amit hatalmas örömmel fogadtak. Ezt a napirendet egy közös, nagy ebéd szakította meg, ahol alkalmunk adódott egy asztalnál ülve beszélgetni a kurátorokkal és jobban megismerni személyüket. Ezután folytatódott a bemutató, a végén pedig megköszönték a munkánkat, elismertek bennünket és elmondták, hogy nagy örömmel támogatnak minket tovább Életutunkban. A napunk zárásaként, este színházba ment a csapat és  A Dzsungel könyvét néztük meg egy modern feldolgozásba. A csoportunknak nagyon tetszett. Egy izgalmas, kicsit mókás darab volt, mégis megható, komoly jelenetekkel. A hosszú hetek után felüdítő volt a portfólió védés zárása.”

Juhász Ráchel Rebeka, Szeged 3-as csoport

 

„Ki a hős?” – tettem fel a kérdést, majd válaszoltam meg sokszor ismételve önmagam: TI!

Nagybajomi Csányis társként igazán felemelő érzés volt ennyire szerves részének lenni a portfólióvédésnek. A csoport egészével alkottunk. Együtt. Mindig valami újat. Nagyon izgalmas volt látni, hogy három műhelyhétvége alatt milyen összefogás, figyelem és fegyelem, alkotni vágyás jellemezte kis barátaimat. Éjt nappallá téve, festettünk közösen díszletelemeket, ötleteltünk, szöveget tanultunk, rendeztünk, majd büszkén zsebeltük be  a tapsot. Köszönöm a Szeged 3-as csoportnak a munkáját, hogy befogadtak, és remélem tudják, az út itt nem ért véget! Mérföldkő az alapítványi életükben, ám a közösséget, amelyet alkottak, ápolni kell.”

 

Vajda Milán, Nagybajom 2-es csoport