Rólunk

Alapító

Csányi Sándor vagyok, a legtöbben csak úgy ismernek, mint az OTP Bank elnök‑vezérigazgatóját. A sikeres üzletembert látják bennem, az ország egyik legvagyonosabb emberét. Azt azonban kevesen tudják, hogy jómagam is szerény körülmények között nőttem fel vidéken. Ezért vallom, hogy az anyagi jólét és sikerek mellett mindig szem előtt kell tartanunk azt is, hogy sokan szinte elviselhetetlenül nehéz körülmények között élnek hazánkban. A szegénység pedig nem válogat, nem kíméli még a legjobb képességűeket sem.

A Csányi Alapítványt 1 milliárd forinttal alapítottam a magánvagyonomból. Remélem, ez példa lesz a többi sikeres üzletember számára is. Célom, hogy a tehetséges, de hátrányos helyzetű gyermekek ne kallódjanak el Magyarországon. Mert így a nemzet legnagyobb kincsét, az emberi tudást veszítjük el.

A tehetségek felfedezése és segítése közös ügyünk, a legjobb befektetés.

Célunk

Az Alapítványnak számos tevékenysége van, de fő célkitűzése az Életút Programban megvalósuló tehetséggondozás. Célunk az, hogy a tehetséggondozásban elismert, kiemelkedő szakemberek bevonásával, valamint a helyi szakemberekkel (pedagógusokkal, családsegítőkkel, nevelési tanácsadókkal, pszichológusokkal) együttműködve olyan tehetséges, de hátrányos körülmények között élő gyermekeket válasszunk ki, akiket éveken keresztül segíthetünk nehézségeik leküzdésében és tehetségük kibontakoztatásában. Ezért a Kuratórium évente meghatározza az indítható tehetséggondozó csoportokba bevonható gyermekek számát, valamint a kiválasztásban érintett térséget.

Közösségi házak

Az Alapítvány tevékenysége a Közösségi Házak (Jászberény, Szeged, Pécs, Mohács, Kaposvár, Nagybajom, Szentes) köré szerveződik, ahol adott a lehetőség a fejlesztő foglalkozások, szülői értekezletek, Családi és Nyílt Napok, Szülők Akadémiája programsorozatok megtartására, valamint az aktív közösségi életre. A modern és jól felszerelt Közösségi Házaink a gyermekek számára inspiráló, barátságos és biztonságos környezetet teremtenek, ahová iskola után a délutáni és hétvégi csoportos és egyéni foglalkozásokra, valamint közösség építő alkalmakra jönnek. A Közösségi Házak és a mentorok a programon belül egymást is segítő hálózatot alkotnak. Mindezeken felül fontosnak tartjuk, hogy az Alapítvány egy-egy adott település életének elismert tényezőjévé váljon.

Tovább

Szervezet

Az Alapítvány 2005 óta folytatja tevékenységét. Mi a Csányi Alapítványnál meggyőződéssel valljuk, hogy a sikeres felnőttkor feltétele a boldog gyermekkor, melynek során az ismeretszerzésnek, a tehetség kibontakoztatásának nem lehet akadálya a családok vagy egy térség hátrányos helyzete. Életút Programunk megvalósítása során a hátrányos helyzet leküzdése egyik legfontosabb eszközének a biztos kapcsolati háló meglétét tartjuk. Az Alapítványban eltöltött több, mint egy évtized minden gyermekünk számára a közös élményeken, egymás tiszteletén, elfogadásán alapuló, a valahová tartozást, az életre szóló barátságot nyújtja, melyre felnőttként is bizton számíthatnak.

Tovább

A Csányi Alapítvány a 2017. évi LXXVI. törvény 1. § (2) bekezdése alapján külföldről támogatott szervezetnek minősül.