Tanévzárás 2013/2014

Tanévzárás 2013/2014

Az iskolai szorgalmi időszak lezárását követően hagyományainknak megfelelően helyi, központi tematikus és külföldi nyelvi táborokat szervezetünk idén is támogatottjaink részére. Évek óta a tábori szezont az újonnan bekerült gyermekek sarlóspusztai Gólyatábora nyitja.

Ez évben (45 fő) a kaposvári és a két mohácsi csoport kezdte meg Életút Programját, ahol az ismerkedésen túl a tanulásmódszertan és a pénzügyi alapismeretek tették emlékezetessé a kicsik első táborát. A további 17 táborunkban Pécsett, Nagybajomban és Szegeden az úszásé volt a főszerep, Egerben, Felvidéken és Bükfürdőn a történelem és a honismeret, Veszprémben a gondolkodásfejlesztés, Brightonban, Portsmouth-ban, Augsburgban, Zsögödön és Tokajban (a honismeret mellett) a nyelvi képzés, Kaposváron és Jászberényben az egészséges életmódra nevelés szerepelt hangsúlyosan.  Augusztus elsejével a tábori szezon véget ért, de  ettől függetlenül az Életút Napra való készülés és a MICROSOFTtal illetve a Polgár Judit Sakk Alapítvánnyal közös pályázataink aktív, tartalmas elfoglaltságot biztosítanak gyermekeinknek.

Idén az Életút Napi rendezvényünkre 2014. augusztus 25-26-27-én kerül sor Telkiben, melynek Gálájára augusztus 27-én 10 órától szeretettel várjuk meghívott vendégeinket és a sajtó képviselőit.

Új hírekkel az Életút Napot követően jelentkezünk, addig is ajánljuk korábbi híreinket és a Galériába feltöltött tábori fotókat.