Tavaszünnep az S10 Akadémián

Tavaszünnep az S10 Akadémián

A tavasz ünneplésének jegyében folytatódott az S10 Akadémia Kerekasztal Beszélgetés-sorozata, amelyhez nem is lett volna tökéletesebb meghívott vendég Kalafszky Adriána soprano operaénekesnőnél, a Csányi Alapítvány Kamarazenekarának vezetőjénél. A virágmotívumokkal dominált estét a Villa Bagatelle csodálatos épületében tölthettük, ahol egy könnyed vacsora kíséretében beszélgettünk Adriánával a gyerekkoráról, életútjáról, hatalmas kitartásáról és látszólag kifogyhatatlan hajtóerejéről. A mindenki számára tanulságos élettörténet mellett sokat megtudhattunk a barokk korszakáról, az operáról, éneklésről, és az ezt övező világról is. Igazi motivációval szolgált hallani, hogy mennyi helyre el lehet jutni, ha az ember valóban mindent megtesz azért, hogy kiaknázza a benne lévő tehetséges, de eközben szó volt arról is, hogy milyen fontos visszaadni – vagy ahogy Szent Ágoston mondta: „ha valami eredendően jó, az nem elfogy, ha megosztják, hanem többé válik.”

Nagyon szépen köszönjük Adriánának, hogy elfogadta a meghívásunkat, és egy kellemes, tanulságos estét tölthettünk együtt!

 

Járay Bianka, Pécs 2-es csoport, McDaniel College politikatudomány szak