Fesztivál

Fesztivál

Szombaton (május 27.) Peti bácsival és a csoportjának egy részével: Annával, Petivel, Nórival és Szabival ellátogattunk Gödöllőre a Természetfilm Fesztiválra.Az út saját meglátásom szerint röviden telt a jó hangulat és a sok nevetés miatt.  A helyszínen a Trash-Art Magyarország 2017 hulladékszobor kiállítás fogadott bennünket. Ami számomra érdekesnek volt az az hogy a művészetet használták eszközül arra, hogy  felhívják az emberek figyelmét a környezetszennyezésre.
 
 

Az első megállónk a Tisza PET Kupa sátránál volt, amely a Tisza szennyezésének állapotát mutatta be. A sátorban betekintést nyerhettünk a Tiszából kihalászott hulladékokra.

A második megállónk a Jászberényi Sasközpont és az Magyar Madártani És Természetvédelmi Egyesület sátra volt, ahol a játékos vetélkedők mellett erdei fülesbagoly fiókákat és egy vörösvércse látványetetést „kaphattunk” lencsevégre.

Az Alsópark utolsó állomásaként a WWF sátrát, a hazai halakat bemutató óriásakváriumot és a Varázslatos Magyarország képkiállítását tekintettük meg.

A civil szervezeteket bemutatkozói után a kastély Lovardájába mentünk, ahol a filmfesztivál workshop filmjei voltak vetítés alatt. Az általunk választott workshopban belekukkanthattunk egy természetfilm kulisszatitkaiba, ahol megtudhattuk hogyan is készül egy ilyen film.

A workshop látogatás és egy finom ebéd után visszaindulunk Szegedre. A nyári naplementét kihasználva még Ásotthalom mellett készítettünk természetképeket.

Lakatos Patrik, Szegedi 1-es csoport