Idősügyi Tanács Jászberényben
A Jászberényben élő idősek támogatása, életkörülményeinek javítása és érdekérvényesítésük elősegítése érdekében Idősügyi Tanács alakult a városban, amely az önkormányzat mellett és annak támogatásával működik.
A tanács elnöke Verseginé Utasi Erzsébet önkormányzati képviselő meghívására a Csányi Alapítvány is bemutatkozott a testület előtt.
Sas Maja, a Jászság 4-es csoport tagja mesélt az időseknek az Alapítványról és a saját alapítványi élményeiről képekkel illusztrálva. A résztvevők örömmel fogadták a fiatal előadót, hiszen céljuk, hogy megismerkedjenek a városban élő fiatalokkal, civil szervezetekkel és egyesületekkel. Sokuknak gyermekeik, unokáik révén is fontos a kapcsolat a fiatalabb generációkkal.
A fiatalok és az idősek közötti kapcsolat erősítése mindkét korosztály számára értékes: a fiatalok empátiát és közösségi érzést tanulnak, az idősek pedig figyelmet és támogatást kapnak.
Gratulálunk Majának a színvonalas bemutatkozáshoz – az előadás nagy sikert aratott a több mint hetven résztvevő körében, akik érdeklődve hallgatták a fiatal előadót, és örömmel ismerkedtek meg a Csányi Alapítvány tevékenységével.
Fülöpné Paksi Katalin, önkéntes

