II. Teleki emléknap
2025. november 14-én Villány adott otthont a II. Teleki Zsigmond emléknapnak, amelyet a nemzetközileg is elismert szőlész, borász halálának 115. évfordulójára szervezett a Csányi Pincészet, Csányi Alapítvány, a Déli ASzC Teleki Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, a Honismereti Szövetség és a Pécsi Tudományegyetem. A rendezvény házigazdája a helyi Teleki Zsigmond iskola volt.
Teleki Zsigmond 1854. szeptember 23-án született Pécsett, és borkereskedőként kezdte pályafutását. Az 1880-as évek filoxéra járványa arra ösztönözte, hogy 1881-ben Villányban megalapítsa szőlőtelepét, amely a mai Csányi Pincészet elődjének tekinthető. Teleki munkásságának kiemelkedő eredménye az ellenálló szőlőfajták kinemesítése volt, amelyekkel a magyar és európai szőlőültetvények megújulását segítette. Az emléknap hagyományteremtő céllal kívánta a figyelmet életútjára irányítani, valamint a hazai szőlőtermesztés és borászat történetének feldolgozására.
A konferenciát és díjátadó rendezvényt hosszú előkészítő munka előzte meg, amely a pályázati kiírással kezdődött. A pályázatra az alábbi két kategóriában benyújtott munkákkal lehetett nevezni:
Novellaíró 7-13. osztályosok részére
- A filoxéra pusztítás hatása Magyarországon
- A Telekiek élete a dualizmus korában (1867-1914)
- Mese a borról
Egyetemista kutatópályázat:
- Teleki alanyfajták hazai és nemzetközi elterjedése.
- A szőlőmagos szaporítás a filoxéra járvány után
- Teleki Zsigmond élete és munkássága, Teleki család története
- Egy hazai borvidék története
- A hazai borkultúra / borkereskedelem története
Idén mindkét kategóriában több pályamunka érkezett be, így a zsűrinek idén nehezebb dolga volt.
A rendezvény a vendégek fogadásával kezdődött a Déli ASzC Teleki Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola kollégiumában, majd ünnepi köszöntők következtek. Zörényi András igazgatóhelyettes kiemelte, hogy a hagyományt nem elég ápolni, hanem tovább kell adni a fiatalabb generációknak és ezzel a közös rendezvénnyel érdemben is hozzájárulhattunk Teleki örökségének megőrzéséhez. Ezt követően Romsics László (a Csányi Pincészet vezérigazgatója), Dr. Radoszáv Miklós (a Csányi Alapítvány operatív igazgatója), Dr. Teszlák Péter (a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet kutatási igazgatója, tudományos főmunkatársa), valamint Zsámboki Árpád (a Honismereti Szövetség aelnöke) mondták el ünnepi köszöntőjüket. Beszédeikben a hagyomány és a bor szoros kapcsolatára, valamint Teleki Zsigmond példamutató hazafiságára hívták fel a figyelmet.
A program színes eleme volt az iskola diákjainak színházi előadása, amelyben a diákok a tavalyi produkció folytatását elevenítették meg: Telekit, csőszt, szőlőtőkéket és az amerikai szőlőkabócát keltették életre. Az előadás rávilágított arra, hogy névadójuk öröksége nemcsak múltjukat, hanem jövőjüket is formálja. Ezt követően szakmai előadásokkal folytatódott a rendezvény:
| 1. előadás: Romsics László, vezérigazgató (Csányi Pincészet Zrt.)
A Teleki tradíció múltja és jelene a filoxérától napjainkig |
| 2. előadás: Gaál Krisztián, tudományos segédmunkatárs (Pécsi Tudományegyetem SZBKI)
A pécsi génbank jelentősége, muzeális Teleki alanyfajták a gyűjteményben |
| 3. előadás: Dr. Kun Ágnes, tudományos munkatárs (Pécsi Tudományegyetem SZBKI)
Az Aranyszínű sárgaság (FD fitoplazma) betegség hazai megjelenése, terjedése és a védekezési lehetőségek |
Végül elérkezett a korábban egyetemisták részére meghirdetett pályázat eredményhirdetése. Az eredményeket a zsűri nevében Majkutné Tóth Emma nyugalmazott igazgató (novellák) és Mikó Éva, a Csányi Pincészet operációs igazgatója (egyetemista kutatómunka) hirdették ki:
A novellaíró pályázat eredményei a pontozások alapján:
I. hely Weisz Viktória (II. Rákóczi Ferenc Ált. Iskola Kaposvár/Csányi Alapítvány)
Teleki Zsigmond és a 99 fejű Sárkány
II. hely Pálfi Eszter (Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium/Csányi Alapítvány)
A Szőlő Szelleme és az Idő Bora
III. hely Kovács Vanessza Laura (Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium/ Csányi Alapítvány)
Az utolsó szüret
Különdíj:
Mánya Hanna Tamara (Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium Kőszeg)
Megfestett remény
Sas Maja Anna (Lehel Vezér Gimnázium Jászberény/Csányi Alapítvány)
A bor és a szív
Kutatópályázat eredményei így alakultak az összesítés alapján:
1. hely Gajdócsi András (Tokaj-Hegyalja Egyetem)
A Teleki alanyfajták hazai és nemzetközi elterjedése
2. hely Rácz Réka (Pécsi Tudományegyetem, Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet)
A hazai borkultúra változása 2015-2025.
3. hely Lassu Levente (McDaniel College Budapest/Csányi Alapítvány)
A Villányi borvidék
Különdíj
Jónás Lívia Beáta (Tokaj-Hegyalja Egyetem)
A tokaji borvidék újjáépítése a filoxéravészt követően
A díjazottak Teleki Emlékérmet kaptak, amelyet a Csányi Alapítvány alapított 2024-ben Szabó Roland mentor tervei alapján. A kitüntetéssel pénzjutalom is járt, továbbá minden pályázó díszoklevelet vehetett át, ezzel elismerve színvonalas munkájukat.
Az ebédet a Déli ASzC Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium intézménye biztosította a résztvevők számára saját mangalicából készült termékeivel. Ezt követően mindenki elindult a Szársomlyó hegyre, ahol a hajdani Teleki présház található, amely ma a Gere Pincészet tulajdona. Itt állt valaha Teleki Zsigmond bronz mellszobra, amelyet fiai, Andor és Sándor, valamint tisztelői állítottak 1930-ban. A szobor az 1950-es években eltűnt, de több, mint 75 év után a hely szelleméhez méltóan újra Teleki nevét hirdetheti a tavalyi évben avatott emléktábla, amelyet Vanyúr István szobrászművész készített. Az avatáson részt vettek a szervező partnerek képviselői, akik közös koszorúval tisztelegtek, majd az esemény a Himnusz eléneklésével zárult.
A megemlékezést követően a Teleki Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola épületének tanpincéjét, borkóstoló termét és tantermeit látogathatták meg a résztvevők Fujtó Brigitta tanár vezetésével.
Szeretnénk kifejezni köszönetünket a rendezvény sikeréért a házigazdáknak, Baloghné Szacsuri Ida igazgatóasszonynak és Zörényi András igazgatóhelyettesnek, Bálint Zoltán a Déli Agrárszakképzési Centrum kancellárjának, Szerdai Zsuzsanna a Déli Agrárszakképzési Centrum főigazgatójának, Szalontai Tünde gazdasági csoportvezetőnek, hogy egy színvonalas helyszínt biztosítottak az idei rendezvények, továbbá a Csányi Alapítványnak és dolgozóinak, a Csányi Pincészetnek, a Gere Pincészetnek, a Villányi Polgármesteri Hivatalnak, a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetnek, a Honismereti Szövetségnek, a Pályázóknak, akik kiemelkedő pályamunkái megmutatták pályázatunk hiánypótló jelentőségét, valamint a Csányi Alapítvány kis-mentorainak, akik nélkül ez a rendezvény nem jöhetett volna létre.
Gál András, mentor

